Szinte mindhez
Még akarna valakit, akit szeretni tud, úgy istenigazából. Olyan nagy baj ez? Valószínűleg igen.
Emlékszik, hogy egyszer beszélgetett valakivel, aki annyira felkeltette az érdeklődését, hogy megkérdezte tőle, ki vagy te, ember? Később megtudta. De nem sok öröme származott belőle.
Azóta senki nem volt, aki valóban érdekes lett volna a számára. Talán mostanáig. Talán ez az? Mi van, ha megint szájára jönne a kérdés: ki vagy te, ember? Mit tegyen? Bekösse a száját, hogy ne adjon ki egy hangot sem? Talán az volna jó. Mert mi érdekes lehet ebben az emberben? Csakis egy dolog. Hogy szerepjátékos, mint saját maga. És mint ilyen, bizonyos helyzetekben nem komolyan vehető. Veendő. Csakis mint önmaga. Nincs mit a szemére hányni.
Vajon mi a kiváncsiság oka, mi a halvány és érdeklődő vonzalomé? Semmit nem tud róla. Kihez hasonlítható a múltbéli árnyak közül? Mihez hasonlítható a múltbéli kezdetek közül?
Szinte mindhez. Mert csak kérdez. És ő meg birkamód válaszol? Talán nem. Talán még nem. De ha nem vigyáz, akkor már majdnem. És akkor már igen.
Szomorú a következtetés. Nem akar odáig jutni.
Pedig még akarna valakit, akit úgy tud szeretni, úgy istenigazából. Olyan nagy baj ez? Valószínűleg igen.
Kisértés, távozz tőlem.