Kivánja. Már napok óta. Egyre jobban. Kivánja, hogy legyűrje maga alá. Hogy erőszakos legyen már-már az elviselhetetlenség határáig. Olyan régen volt már …
Álmodozik az erőről. Ami befonja, elveszi minden lehetőségét, fájdalmat okoz és sirást. Bizsereg a melle, az öle, ha rá gondol. Kivánja a csipést, a melle szoritását, a csattanó tenyeret a fenekén, ami csipős fájdalmat okoz, de eszement örömet is. Sirni szeretne már … Zokogni csendesen, könnyekkel a szemében, könyörögve, nem is tudva, hogy miért jobban, a kinért vagy a kéjért.
Mazochista ribanc. Atyám …. hová jutott…
Tegnap találkozott egy valódi matriachával. Középkorú, igen kövér, gyönyörü arcú nő. Ült egy pamlagon. Ült? Nem, trónolt. Minden pózolás nélkül, talán nem is tudatosan. És bármely percben több férfi ugrott a szavára. Uralkodott, azt viszont már nem is titkoltan. Férfinak ott szavazati joga – valódi – nincs. Mindössze engedelmeskedhet. Ez is uralkodás a javából, kedves szavakba, gondoskodásba öltöztetve, de valódi uralom. És a férfiak boldogan vállalják, elégedetten élnek benne. Domina? Nem. Matriarcha. Mert ott nincs durva szó, nincs megalázás. Csak kőkemény uralom.
Ismeri már a nőt régen. Sokszor csodálta is.
De soha nem szeretne igy élni …

Inkább kutyaként, lábhoz simulva. Kiszolgáltatottan a gyönyörben, meguralva. Asszonyként. Nőként.