Egyszer már kikeltél gubódból,

ostoba lepke.

Nem mászhatsz vissza, lelked

bárhogy szeretne.

Tudom, a gubód jó volt, védett,

biztonságot adott,

de hiába keresed, már

elvitték a csillagok.

Ne félj a lepke-léttől,

szállj, repülj.

Használd ki, hogy csak az

ég van felül.

A gubód nincs, fogadd el,

megsemmisült.

Visszamászni nem tudsz, már csak

a helye hült.

Szárnyad van, te ostoba,

földön hát ne mássz.

Fogadd el: csak rád vár az

egész világ.

Most szállhatsz, szárnyaid

el ne dobd,

mert ha földön csúszol, a világ

csak eltapos.

Repülj, ostoba, mig élsz, most

tiéd a világ,

ne akkor, mikor már szárnyad

elveszti hímporát.

2009.07.30.