Megdöbbentő, hogy mindkét részről mekkora lett a bizalomvesztés. És teljesen egy időben. Csak más témában. Egy hét alatt mindketten menekülőre fogták.
Mindketten paranoid módon reagáltak. De az egyik személy belevitte az archaikus gondolkodás elemeit is. A másik viszont sok év keserű tapasztalatát és bizalmatlanságát. A saját magáéval nem tudott mit kezdeni. Nem is igazán látta a vonatkoztatások és jelentőségtulajdonítások kórosságának mértékét.
Annyit tudott tenni, hogy a másik fél problémájáról kezdett olvasni. Az archaikus gondolkodásról. Szerencse, hogy Jung cikkét találta meg. Mert az még saját magának is adott némi halvány útmutatót. Az archaikus gondolkodás, mint a kollektív tudattalanból származó valami, benne is megvan. Legalább erre rájött. És tudta már, hogy ezért nem lehet ‘hibáztatni’ csak a másik felet.
Azt érezte, hogy minden bizalmatlansága ellenére beszélniük kell. Szemtől szemben, egyenesen. Hiszen értelmes emberek. Hátha legalább a nézeteltések okát tisztázni lehet. Az is valami.
Közben saját lelkében is igyekezett a racionalitás két kézzel való megragadásával rendet tenni. Mi az az egy pont, ahová vissza lehet vezetni a bizalmatlanságot?
Nevetségesnek tűnik, de a személyazonosság tisztázása.

Huszonkét évesen a szemébe vágták: miért nem kérted el a személyimet. Abban benne van, hogy nős vagyok és gyerekem van. Te vagy a hibás!!

Most olyan szivesen azt mondaná annak a régi embernek: te rohadék. Te voltál az, aki alapjaiban rendítetted meg bennem a férfiakba vetett bizalmat. A hazugságaiddal … És még belőlem akartál hibást csinálni??? Nem mondja. Ezerszer átélte már magában. És ezerszer kimondta. Az időt nem lehet visszaforgatni. Egy ember aljas viselkedése miatt nem lehet évtizedek múltán mást büntetni …
De a lelkét savként maró kétellyel kezdeni kell valamit. Nem lehet úgy találkozgatni, hogy tovább is magában hordja a régi sérelmek nyomát. Ez még nem múlt el, nem boritott rá évtizedes fátylat az élet. Ezzel még lehet kezdeni valamit. Szinte mindegy, hogy mi lesz az eredménye, de meg kell tennie. Hogy legalább magát ne hibáztassa tovább. És ne növelje már szinte kezelhetetlenné a gyanakvást, ne engedje, hogy tovább burjánozzék.

Most van módja tenni.

– Mi lenne, ha azt kérném tőled, hogy mutasd meg a személyidet. Vagy bármi más arcképes igazolványt?
– Megmutatnám.
– Akkor mutasd meg.
– Komolyan kéred?
– A legkomolyabban.

Egy percen belül minden személyi okmány előtte volt az asztalon.

– Azt tudod, hogy nagyon hiányoztál nekem, Te Kis Hülye? – a férfi mosolygós kérdése volt az első.
– Nekem is hiányoztál.

– Elromlott a mikróm, a héten nem is nagyon ittam teát.
– Nem gond. Ittam én helyetted.

Idő kell még, hogy ahhoz a mély intimitáshoz teljesen visszataláljanak mindketten …

Most nem „látta” a szürkén gomolygó füstöt. Tiszta volt minden.

Éjjel kettő körül a gardrób tükör mellett ment el. Belenézett. Érdekes. Ilyenkor mindig fiatalabbnak látja magát. Legalább egy tizessel. Ha nem többel. Az arca valahogy lágyabb és simább. Egy negyven körüli nő arca.