Amikor már úgy érzem, hogy nemcsak fáradt vagyok, tartósan, hanem minden összejött és csak a baj van mindenhol és azt érzem, legfeljebb nem mondom ki, hogy elegem van az egész életből, nem vagyok fiatal, nem bírom már …

… akkor a Jóisten mindig megkönyörül rajtam. Komolyan.

Tesz még két-három lapáttal a nyakamba. Terhet. Hogy lássam és megtapasztaljam, mindenek ellenére még ezeket is képes vagyok ellátni, megcsinálni, megoldani. Azaz korántsem vagyok olyan szarul, mint gondoltam. És még arra is képessé tesz, hogy ebből valami pozitív tőkét kovácsoljak magamnak: Na látod, fasza csaj vagy te. Még ezeket is kibirod.

Van valami mondás erre. Hogy is van? Teher alatt nő a pálma? Valahogy így. Nem baj. Ha az Isten ennyi plusz feladatot rótt ma rám, akkor valószínűleg úgy látja, hogy van erőm hozzá