Irtam én azt a szép posztot tegnap ugyanilyen cimmel. És a megirása után is még sokáig ezeken gondolkoztam. A lelkem (és természetesen az egész személyiségem együttes) fontosságán …

Milyen nagy úr a gondolat … az érzés. A megérzés.

Egy hónapja hivott utoljára Laci körülbelül. Most tettem le a kagylót, mert keresett. Pár perc volt csak. Azzal kezdte, hogy ráérek-e. Mondtam, hogy persze. Majd csak annyit mondott: „Azért hivtalak fel, hogy megmondjam, te voltál a legjobb nő az életemben. Minden téren.” Aztán annyit mondott még, hogy sokszor eszébe jut, amikor kinn a Milléren láttuk azt a gombát … és én lehajoltam, hogy megnézzem. Majd elköszönt és letette a kagylót. Nem tudja, hogy nekem van ez a blogom. És netje sincs … Nem olvashatta …

Tegnap este eszemben volt az a gomba. Amikor hasra feküdt a sáros földön, hogy nekem telefonnal lefotózhassa …

Ezen a földön, ebben az életünkben nekünk nem volt igazi esélyünk. Nem is lesz. De talán majd egyszer valahol máshol, máskor, egy másik életben, vagy más világban. Ha van Isten, ha van reinkarnáció, vagy van túlvilág …