több volt a kára, mint a haszna
álom
valami szakmai szarságon voltam külföldön, nem messze, csak Bécsben. nem igazán érdekeltek a szakmai programok, de a kaja az sokkal jobban. akkor szoktam kajával álmodni, ha éhes vagyok, hát az most nem lehettem …
ott volt velem anyám, a gyerek meg a gyerek apja. anyám és a gyerek állandóan azzal bosszantottak, hogy olyan halkan beszéltek, hogy nem lehetett érteni. gondolkoztam, hogy ha üvöltök velük, akkor hajlandóak hangosabban beszélni? de rájöttem, hogy nem valószínű, ezért igyekeztem nem idegesíteni magam rajta.
tele volt az álom kajákkal, a szállodában nagyon jól főztek, sok főzelék, natúr hússal vagy keménytojással. mivel lementem a konyhába és dicsértem a kaját, ezért nekem meglehetősen kedveztek a mennyiséggel. spenótra, sóskára emlékszem, de volt tejszínes tészta sonkával, olyasféle, minta carbonara, meg valódi túrós csusza füstölt szalonnával. annyit adtak, hogy dugig ehettem magamat és még a kezembe is nyomtak egy tálcával, hogy vigyem fel a családnak. szóltam anyáméknak, hogy hoztam kaját, egyenek, de csak valami halk mormogás volt a válasz. tényleg undokok voltak velem. a gyerek kivételesen már felnőtt volt, ritkán szoktam ilyen korban álmodni vele … általában még kamasz az álmaimban.
aztán összefutottam valami banki emberrel, aki tudta, hogy korábban engem egy nő befírolt valami eszement befektetésbe és abból is kizárólag a baj volt régen, mert kurva sok adót kellett fizetnem miatta, anélkül, hogy egy fillér hasznot hozott volna. no elkaptam azt a köpcös bankost, de úgy szó szerint, a grabancát és azt mondtam neki, hogy nekem nem kell a kötvények haszna, csak az alap befektetett összeget adja vissza, persze hárított, meg menekült volna, de fogtam a nyakát és nem engedtem el. mondtam neki, hogyha visszaadja a kezdeti pénzemet, akkor nekiadom a kötvényeket és nem érdekel, mekkora haszna lesz belőle, azt se bánom, ha milliók, az övé, nem sajnálom tőle, csak a kezdeti pénzemet adja vissza. próbált ellenállni meg hamukázni, de aztán rájött, hogy én nem tágítok és csak akkor szabadul meg tőlem, ha azt teszi, amit mondok. jött is valami adminisztrátor, egy rakat papírt kellett aláírnom, érdekes módon a keresztnevemet még az elején elírták, az szerepelt minden papíron, hogy Alexandra (ugyan honnan vettem ezt a nevet??? ki tudja …), aláírtam mindent, közben egy rakat pénzt dugott a táskámba, hogy ez a sok év alatt összegyűlt haszon.
persze hogy volt az álomban pasi is, már nem is csodálkozom rajta. ahogy ott álltam és vártam arra, hogy intézzék a papírokat, egy vén köpcös fószer ki akart kezdeni velem, kezdett fogdosni, de megmondtam neki msolyogva, hogy ezt nem kéne tennie, mert itt van nagyapám mellettem és ő bármikor megvéd minden ellen.
valami vonzó pasi is volt, de az csak érintőleg, talán a pincér a szállodából, aki kedvezett nekem a kajákkal. jóképű fazon volt.
délelőtt gondolkoztam ezen a pasi és szex témán. hiányzik a béka. a mosolya, az ölelése, a csókja. de az a sok hülyeség, amit beszélne, az nem hiányzik, mert úgyis csak felbosszantana vele. és mire odajutnánk, hogy eljön, akkor már azt mondanám neki, hogy annyira felbaszta az agyam, hogy maradjon szépen otthon és csináljon, amit akar. igen, a békánál legtöbbször ez volt.
nem lenne érdemes írni neki, mert a vele való kapcsolatnak mindig több volt a kára, mint a haszna … érzéketlen, mint egy darab fa, ha emberi érzelmekről van szó. most mitől lenne másmilyen … semmitől. megint ott lennék vele, ahol a part szakad.
de álmomban legalább a pénzem visszaszereztem. és röhejes volt nézni, hogy az a kis alacsony, köpcös fószer hogy próbál menekülni előlem, de nem tudott szabadulni a szorításomból. meg akartam számolni, hogy mennyi pénzt adtak vissza, de már nem volt időm, mert felébredtem …