most kora reggel van. kávé letudva. akkor nézhetem tovább a sorozatot. csak engedem be magamba az információkat, a rengeteg figyelmeztetést, de nem tervezek semmit. valamit úgyis fog adni pluszban.

este kivettem a húst olvadni. hús meg tészta az alap. ehetek ugyan tésztát, ha akarok, de keveset. és a hús sem sok. tesónak is kell. valamivel fel kéne turbózni, hogy nekem is legyen benne valami hasznos. és messzebb kerüljön a junk food kategóriától. bár régen, amikor ugyanezt csináltam, akkor is úgy döntöttem, hogy megehetek bármit, de bizonyos dolgokat csak mértékkel.
zöldborsó. van itthon egy üveggel. zöldborsós tokány. na ez már mindjárt jobban hangzik. nagyon szeretem. és alig igényel valami fűszerezést. mert a zöldborsó adja meg az alapízt. egy kis őrült bors, oszt annyi.
vajon illete-e hozzá a fokhagyma? asszem, kipróbálom. a fokhagymát is szeretem. el nem fogja rontani. Boróka biztos nem vacillálna ennyit. tenne bele hagymát, fokhagymát, gyömbért és csilipaprikát.
a csilitől eltekintek.

a mostani részben azt meséli a csaj, hogy amióta az eszét tudja, kizárólag az evés jelentette neki az örömet és a biztonságot. az anyja épp most mesélte, hogy állandóan sírt, hogy éhes.

mindig azt mondom, hogy nekem jó gyerekkorom volt. hát … el kéne azért ezen gondolkoznom egy csöppet. mert aki azt írja 15 évesen a naplójába, hogy ez meg az miatt nagyon szomorú, majd hozzáteszi szószerint, hogy „de legalább ettem egy jót”, az szintén ugyanilyen metódus szerint élhetett. a legnagyobb örömforrás az evés volt ezek szerint.

milyen lehetett valójában az én tökéletes gyerekkorom?

hajnalban apámmal álmodtam. meg a gyerekemmel. még kicsi volt, olyan felsőtagozatos korú. és mintha én lettem volna apám felesége … azt a mindenit.
egy hatalmas házba vitt bennünket élni. régi, gyönyörű bútorokkal. de nagyon fénytelenek voltak a szobák. és ahogy haladt előre az idő, egyre sötétebbek lettek. nem féltem a sötétben, de nekem nagyon fontos lett volna, hogy tisztán lássak. (tisztánlátás? hát az sosem árt …) a fénytelenségben szite semmit nem látam. csak tapogatva lehetett mindent csinálni. érdekes. miért irom azt, hogy fénytelenség és miért nem azt, hogy sötétség? a sötétség az valami, de a fénytelenség az valaminek a hiánya.
aztán az apám valahogy a befolyása alá akarta vonni a gyerekemet. (milyen röhejes … a gyerek mindössze négy éves volt, amikor az apám meghalt … miről szól az álom? ). meg akarta ölni, lassan, önmagával együtt és ezért vért itatott vele. a saját vérét. és amikor már rájöttem az egészre és sikerült fényt csinálnom a ház nagy részében, lényegében késő volt. el akartam menni onnan és vinni a gyereket, hogy kimentsem. de azt mondta a gyerek, hogy ő tudott mindenről és neki ez jó, és marad.

aztakurvaéletbe

hát ez az álom még sok gondolkodást igényel.

amúgy így utólag nem nyomaszt az álom. próbálom teljesen nyitva hagyni az agyam, hadd jöjjenek be az információk, kivülről is és a tudatom mélyéől is. mert a tisztánlátás az egyik legfontosabb dolog az életben.

tisztánlátás? clairvoyance …