Láttam pár napja egy filmet. Tök alsó. Nem tudom, hogy miért ezt a cimet adták neki magyarul. Jellegtelen, semmitmondó cim, a tartalmára nézve nem árulkodó. Vigjáték. Elvileg. De valahogy most nem igazán tudtam rajta nevetni …

Tudom, hogy miért mondta a Drága, hogy ez egy jó kis vigjáték, nézzük meg. Értem én. Tele vagyok kisebbrendűségi érzéssel mostanában, az öregedés, a fájdalmak, a túlsúly, egyik se arra jó, hogy az ember önérzetét, önbecsülését növelje. Legalábbis nálam. Mindig is hajlottam az önsajnálatra – ki nem? – , de mostanában kissé többet meritettem ebből a tengerből, mint egészséges lett volna. De hát ilyen is van az ember életében.

Szóval a film. Egy kis szerencsétlen akváriumpucoló, aki egy félreértés és némi balfaszság miatt pár hétre kénytelen felvállalni a férfi prostituált életét. És csupa olyan kuncsaftot szerveznek neki, akik valamiért „hibásak”, nem találtak normálisan partnert, csak pénzért … És szexuális aktus nélkül tud nekik olyan „szolgáltatást” nyújtani, amitől boldogok lesznek. Mert megtalálja minden emberben az értéket. Ami a néha kissé furcsa, nem szokványos, esetleg taszitó külső alatt rejtőzik. Magyarán a belső értékeket.

Nem is tudom, hogy egy vigjátékon miért nem tudtam most nevetni. Inkább sirtam egy kicsit.