…. magammal. Mindig több terhet veszek magamra, mint amit el tudok normálisan viselni. Aztán meg még ezért is én szopok. Hát szarok bele. Nem folytatom tovább ezt a hülye elmebeteg metódust.

Az utóbbi időben pedig már jeleztek az álmaim, hogy lassan több lesz ez kettőnél. És ma éjjel kegyelmet kaptam. Végre teljesen más álmom volt. Olyan, ami azt igazolja, hogy még most sem kell elásnom magam. Hát nem is fogom, az biztos. Lett légyen akármi – életkor, testi fájdalmak – a lelkem változatlaul nem öreg. De nem is infantilis. És főleg nem szenilis. Hanem fiatal. És egy ideig még az is fog maradni .

A Veronkával közösen kitalált elméleti gyalogsági ásót sajna mostanában a saját elásásomra használtam. Asszem, az ásó ismét visszakapja azt a funkcióját, amire kitaláltuk. A hülyék elásására.