utak
Gondolkoztam még egy kicsit …
Nem sok kedvem lenne már arról írni (kizárólag), amiről beszéltünk. Persze szóba kerülne. De az az életem egy szeletének régénye lenne. Ami nemcsak abból állt. Írnék pár évről. Valahogy összefoglalva. Á, az úgysem menne. Szakadozott részekből állna, mint bármi, amit írok.
Mert arról írnék, amiről most is. És amiről lényegében évek óta. Az útkeresésemről. Aztán vagy értenék, vagy sem. De nem számítana, ha nem értenék. Csak az, hogy én értsem végre. Önmagamat, az életemet, az Utamat. Ami évek óta egy másik ember Útja közelében vezet. Néha párhuzamos, egymástól épp annyi távolságban, hogy halljuk egymás hangját. Hogy beszélgetni tudjunk mendegélés közben. És időnként odaszóljon nekem: „Hé, te … ott egy kő a lábad előtt, tán nem kéne felbuknod annyiszor benne. Nézz már egy kicsit magad elé is. Ne csak a délibábot keresd a láthatáron.”
Aztán, ha sokadszor is ugyanabban a kőben botlom meg, legfeljebb megvonja a vállát: „én szóltam. És magadnak is van szemed, miért nem használod.”
Szóval legszivesebben ezekről irnék. És nem valami sablonos, de gőzös cím, hogy Életem itt meg ott, vagy Emlékiratok erről-arról. Inkább csak ennyi:
utam egy király útja mellett
A boldogsághoz vezető út titkai voltaképpen az elhatározás, az erőfeszítés és az idő.
Tendzin GjacoA boldogsághoz vezető legrövidebb út: az önismeret.
Hioszi TatioszA boldogsághoz nem vezet út.
Az út maga a boldogság.
Buddha