Úgy tűnik, hogy megint a Kölyöknek, a „hülye-emós-metélős-taknyos”-nak volt igaza. Aki egy-két hete becsukta a blogját. (Az eltelt időben igen szépen kiderült, hogy ki húzódott azért közel hozzá, hogy bekerüljön a „sleppjébe” és – önző érdekből – részesüljön az ismertségéből és csillogásából.)

Aztán tegnap este kinyitotta. Nem posztot irt, dehogy. Hanem törölte az egész kibaszott forráskódot és a sablon helyébe kitett egyetlenegy képet. Semmi mást. Minden szöveg nélkül. Kicsi kép. De igen nagyon tud ütni az ember szivén. Főleg ha hajlandó valahogy azt a mondatnyi angol szöveget leforditani, ami rá van irva.

Nem tőle vettem a képet. Megkerestem a neten.

Napok óta szar kedvem van. Betetőzésül ma hoztak nekem egy fényképet, a volt sógornőm, a képet a lányom apja küldte. Én vagyok rajta cirka 20 évvel korábban. Megnéztem és elborzadtam. Mert összehasonlitottam a képen látottakat a tükör mutatta képpel. Az egy szép, fiatal nő … a képen. Nem igazán tett jót a hangulatomnak.

Megkerestem a képet a neten. Most leülök ide és addig nézem, hogy mit ábrázol, addig memorizálom a rajta lévő szöveget, amig bejut a csökött, egocentrikus, szűklátókörű agyamba és legalább addig jutok, hogy kurvára elszégyellem magam.

Más életunt embertársamnak is melegen ajánlom, hogy jöjjön és memorizálja …

„Utálod az életed, mialatt sok ember csak álmodik az olyan életről, mint a tiéd.”