Mostanában fantáziajátékot játszom … szinte naponta. Szerepjáték kerettörténete … lassan kidolgozva egyre kerekebbé válik …

Csak ülök, irom, megdolgoztatom (?)/megdolgoztatják (?) az agyamat. Nem baj. Szeretem az ilyen jellegű kihivásokat … úgy látszik.

Csak ülök, olvasom … és rádöbbenek, hogy az a férfi … az nem most született meg bennem. Nagyon régen, valamikor 16-17 éves koromban … És csak most emlékszem vissza, hogy akkor is szerettem valami hasonló fantáziajátékot játszani … amiben egy olyan férfi szerepelt … Este elalvás előtt rendszeresen újra vagy épp tovább gondoltam a történetünket … Aztán pár év után valamiért abbahagytam ezt a gondolatjátékot … De az a férfi … az valahol azóta is ott “kisért” a lelkem mélyén … és csak arra várt, hogy valaki újra előhivja.

Persze azok a kamaszkori fantáziák nem teljesen ilyenek voltak. Volt bennük szerelem, romantika, hiszen kamaszlány voltam … de azok a történetek szinte erotikamentesek voltak … Tapasztalat nélkül hogy is képzelhettem volna el olyan dolgokat, mint mostanában. A történetekben mindig eljutottam valameddig … aztán amikor már a szexnek kellett volna következnie, jött egy snitt. Mert nem tudtam meg nem élt dolgot elképzelni.

Hát most már nincs snitt. De még mennyire, hogy nincs … A történet nagy része már másból sem áll, mint kendőzetlen – és néha pórias szavakkal megfogalmazott – erotikából. Na jah … ez már nem lányregény.

A vágy mint éhes ragadozó űz téged, bárhol is vagy. Még az erdő mélyére is eljut. Erős, szívós, kíméletlen, nem ismer fáradtságot, nem adja fel.
Murakami Haruki

Igen, a vágy … már akkor régen is megvolt … És hiába aludt (altattam?) el, csak a megfelelő pillanatra várt … És tényleg olyan, mint az éhes ragadozó … “Erős, szívós, kíméletlen, nem ismer fáradtságot, nem adja fel.”
A szubmisszivitás erotikájának vágya …