Vakfolt … Mindenkinek van. Még annak is, aki nem hiszi, hogy neki van. De van.

Én már egy párszor szembesültem a vakfoltjaimmal. Ma is találtam egyet …

Nem tudtam, hogy pár hete egy dolog miért viselt meg úgy érzelmileg, ahogy megviselt. Ma találkoztam újra a „dologgal”. És most vettem észre …. most döbbentem rá.

Valahol, régen már láttam ilyet, kommunikáltam ilyen helyzetben, találkoztam ilyen emberrel. Azt az embert, ott a régmúltban megsajnáltam. Nagyon. Jobban is, mint kellett volna. Emlékszem az arcára, amit az élete mesélésénél őrültté torzitott az indulat, mely ki-kirobbant belőle és véres verejtékkel igyekezett visszafojtani. Ugyanezt a mimikát láttam ma. És akkor döbbentem rá. Kisérteties érzés volt. De örülök, hogy felismertem. És rájöttem.

Megint egy vakfolttal kevesebb.

És megint legurult egy régi kődarab a vállamról.

Legurulhatna már az összes … ilyenkor mindig az jut az eszembe. Az lenne a Nirvána. Vajon elérem-e az életem végén? Vagy lesz még pár „dobásom”, hogy kitakaritsam azt a sok szart, amit magam csináltam eddig a világban? Nem tudom …

Na, majd kiderül. Ez az egy a biztos.