Úgy érzem magam, mint egy kismacska. Nem az, aki már érdeklődve felfedezi a világot és játszva tanulja meg a harcot a túlélésért, az élvezettel ölésért, a vadászat gyönyöréért. Hanem az újszülött, a vak, semmit nem látó szemeivel, aki még csak csúszik, mászik és mindenben kiszolgáltatott a világnak. Egy könnyed mozdulattal el lehetne roppantani a nyakát és vége.

Nem jó érzés.

Hol van egy asztal? Alá akarok bújni.