Na szóval a ház. Ami mindig más. És valószínűleg mindig ugyanaz.
Ahol mindig ott van valaki az eredeti családomból, néha többen is. Anyám, apám.
Ház, soha nem lakás.
Hol az enyém, hol nem.
De mindig van benne valami dolgom. Amit meg kell tenni. És senki nem segít. Leginkább hátráltatnak.
Ha szólok hozzájuk, nem hallanak, vagy tudomást sem vesznek rólam, mintha nem léteznék.

No igen. A halottak nem tudnak szólni …

Az álombéli ház egyértelműen annak a háznak a szimbóluma, amit el kellett adnom.
Ami az anyám és az apám keze munkájából született. Rossz sáfára voltam az örökségemnek. Haragszanak rám.
És igazuk is van.

Persze, hogy állandóan akadályoznak, vagy nem segítenek, vagy levegőnek néznek.
Bocsássatok meg nekem, könyörgöm.