Hogy az élet az erősebb – igazság, de minden gyávaság alapelve. Az ellenkezőjét kell gondolni, tüntetően.

Albert Camus

Olyan gyönyörűek az élőlények. Mind egy-egy csoda. Az ember miért lett olyan rusnya lény?
Nem csúnya. Hanem rusnya. Mert az emberek is szépek, ha értő szemmel nézzük. Öreg, fiatal, sovány, kövér, fehér, sárga, fekete … mind rendelkezik valami szépséggel, külsőleg. Csak meg kell találni bennük.

De miért olyan rusnya szörnyetegek vagyunk? Hogy lehetett igy elfuserálódni egy egész fajnak?

Hogy miről jutott most ez eszembe? Egy csodaszép szemű zöld kígyóról.

Elegem van az emberiségből. Elegem van mindenből.

– Na jó, ezek nem mások, mint nagy szavak, Varnyu. Miből is van leginkább eleged? Önmagadból, mi? A magadnak tett igéretek nem megtartásából. A lustaságodból. Önmagadból. Senki más nem mondhatja neked, hogy most már kapd össze magad, mert kurvára unlak. És te is unod magadat. Ugye még tudod, ki vagyok?
– Tudom, Selbst.
– Ha ennyire hülye vagy tartósan, még mindig tudok veled kinnről beszélni, ha szükségünk van rá.

ez a gödör most nemcsak nagyon mély. hanem túl hosszú is. próbálok valami lépcsőfélét épiteni magamnak, de hiába. csak egyre mélyebbre kerülök benne. már olyan mály, hogy nem látom a fényt fenn. már olyan hosszú, hogy nem látom a másik falát. egyáltalán van másik fal? egyáltalán van még fölül fény?

az anyám jutott most az eszembe. nem tudom, hogy miért. anya, segits rajtam valahogy kérlek. onnan fennről. egész biztos, hogy te odajutottál. segits nekem, mert egyedül nem birom. anya, kérlek. anya

miért pont te jutottál most az eszembe?
hát mert … nos, azért. az ember mindig mindenért megfizet. most én fizetek.
anya, segits

nem érdekelnek a papirok, és az sem, hogy mit irnak rá. rózsaesőt kérek

Adj érte hitet cserébe.