[2015.01.17. 23:17:25] BogárEmber: jó… ez is normális :/
[2015.01.17. 23:17:41] én: azzz
[2015.01.17. 23:17:45] én: de még mekkora
[2015.01.17. 23:18:58] BogárEmber: mit sajnáltál rajta h kellett?
[2015.01.17. 23:20:05] én: nem tom
[2015.01.17. 23:21:33] Mókuska: hm
[2015.01.17. 23:21:56] én: most napok óta már megkönnyebbülést érzek
[2015.01.17. 23:24:46] BogárEmber: -mosoly
[2015.01.17. 23:24:51] én: -mosoly

Ezzel már ketten vannak életem során, akiknek a szemébe mondtam, hogy ostobának tartom őket. Igaz, hogy mosolyogva mondtam. De a szó a lényeg. Ami mindkét esetben azt jelentette, hogy na édesapám, itt a vége. Nem szeretem az ostoba embereket. Szalmakutyák ők, akiket el kell kerülni.

Apropó. Még van két Lin-csi könyvem, amit nem olvastam. Ideje lesz megkeresni -mosoly

„Hívek! Aki érdemtelen a buddhaságra, sohasem lesz buddhává. Ám olykor akadhat dolgunk hamis buddhákkal, akik valójában szalmakutyák.”

„Lin-csi kolostorában egy reggel, megkérdezték a szerzetesek az apáttól:
– Mondd apát! Hol laknak a szalmakutyák?
– Szalmakutyák mindenhol laknak, híveim! Elvegyülnek az emberek között. Tele van velük a világ.
– Felismerhetők a szalmakutyákat apát?
– Eleinte, egyáltalán nem ismerhetők fel a szalmakutyák. Még akkor sem, ha falkába verődve találjuk őket, mondjuk egy szalmakolostorban. A szalmakutya szerzetesek és a szalmakutya buddhák a megtévesztésig hasonlítanak a valódiakra. Olyannyira, hogy maguk sem tudják: ők a szalmakutyák.
– Mire valók a szalmakutyák apát?
– Hogy megkülönböztessék magukat tőlük a nem szalmakutyák. Hogy pontosan ismerjék megkülönböztető jegyeiket, s ezeket jól megbecsüljék. Mindez, igen komoly haszonnal jár.
– Elkerülhetők-e a szalmakutyák apát?
– Nem kerülhetők el, egyáltalán. De nincs is szükség rá! Miután felismertük őket, jól lehet bánni velük, attól fogva már nem veszélyesek ránk. Csak etetni kell őket cukorkákkal bőségesen s finom szavakkal dicsérni szépségüket és elméjüket. Még akkor is, ha száraz, poros, szúrós a szalmájuk és szikkadt, szálkás az elméjük. Hallgatni kell panaszos vonyításukat és morgásukat: milyen igazságtalan velük a világ. Mindig igazat kell adni nekik, hadd nyugodjanak meg a szalmakutyák. Ez ártalmatlan, kegyes csalás. Jegyezzétek meg szerzetesek, hogy a megnyugtatott, édes álomba ringatott szalmakutyák a legjobb szalmakutyák. Míg alszanak, nem harapnak legalább. Sőt, ismerek egyet, amelyik mosolyog is olykor, amikor álmában, igazi szerzetesnek képzeli magát. – világosította fel híveit a szalmakutyaság kérdéseiről Lin-csi apát. Őszintén aggódott szerzeteseiért. Nehogy megkísértse őket az önmaga körül vakon forgolódó szalmakutya világ, a tudás és az alkotás hamis ígérete, majd hatalmába ejtse őket a csalódás.”

„Vannak olyan emberek, akikkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni az érvelés hagyományos eszközeivel, a vitázás még építő jellegű, kultúrált formájában. Velük beszélni olyan, mintha a falnak beszélne az ember. Megvan a saját vélt igazságuk, tántoríthatatlan véleménnyel bírnak mindenről. Szeretnek tetszelegni az igaz és becsületes ember, valamint az áldozat szerepében. Csak azt fogadják el, ha dicsérik őket, persze mindig toleránsnak, nyitottnak és elfogadónak mutatják magukat. Róluk szól e példázat és a kommentár.”