Elhangzott a varázsmondat:

„Szólj, ha kérsz telefonos segítséget.”

Milyen frappáns megfogalmazás – nevet magában az asszony. Igen, az. Csábító hang, mely fitymálva leginkább obszcén szavakat mond a telefonba. Közben halkan szól a zene, perzsel a ritmusa, tovább forralja a vérét. Minden kimondott szót, a legapróbb gúnyos hangsúlyt is élvez. Mint ahogy a másik is élvezi.

Aztán elköszönnek. Előtte már persze működik a valódi humor, a kedélyes nevetés. Ahogy leteszik a telefont, azon töpreng, hogy melyikük használja ki jobban a másikat saját önző céjai érdekében. Két egoista szemét. Tulajdonképpen. Szerencse, hogy alapvetően kedvelik egymást.

Kielégült aggyal üldögél még kicsit. Majd eszébe jut valami.

Ami összefacsarja a szivét. És gyöngycseppek kezdenek peregni a szeméből …
Letörli arcáról a könnyeket. Újra felveszi a fejhallgatót, maximumra állítja a hangerőt. Elindítja a zenét.