Mikor is kezdödött? Pár napja? Egy éve? A reménytelen álláskeresések, az egyre fogyó kevés pénz, amiböl élt, minden nyomasztotta. Minden nap új állásinterjú, új arcok, új ajánlatok, melyek aztán soha nem teljesülnek be …

Pár napja egy francia üzletember titkára hivta fel. Ismét egy újabb megalázó végü megbeszélés? Nem baj. Elegáns kosztüm, csinos, magassarkú cipö, induljunk. A férfi várakozáson felül kedves volt. Érdeklödött az iskolái, a pályán eltöltött évei, tapasztalata iránt. Elégedetten nézte a nöt.
– Kisasszony, ön megfelel. Kérem, vasárnap a délutáni géppel repüljön Párizsba, az állás az öné.
El sem hitte elöször. Ennyi várakozás, hiábavaló próbálkozás után végre szerencséje lenne? Közben pontositották az indulás idejét. A férfi titkára jelezte, hogy a délután egykor induló géppel fogják várni. Akkor igyekeznem kell, mondta a nö kissé viccesen, le ne késsem. Furcsát mondott erre a francia üzletember.
– Kisasszony, az a gép kettökor fog indulni. Negyedórával elötte ott leszek magáért a terminálon.
A nö meglepetten nézett.
– Uram, a titkára egy órát mondott …
– Ha velem fog dolgozni, kisasszony, meg fogja látni, hogy ha akarom, akkor a New York – Párizsi gép kettökor indul, ha én úgy kivánom – mosolygott a férfi.

Vasárnap. Eddig minden reggel órákat kerékpározott a városi park néptelen útjain. Szerette ezeket a magányosan töltött órákat a fák hüvösében.
Vasárnap. Mindene összekészitve. Nem sok. Pár holmi csak. Hirtelen irrális ötlet villant az agyába. Kerékpárral fog kimenni a repülötérre. A városban a közlekedési dolgozók épp sztrájkolnak. Nem lehet tudni, kiérne-e idöben. Kerékpár, az jó lesz. Ahogy indult, összetalálkozott a házban lakó kamaszlánnyal, aki néha elkisérte magányos kerékpártúráira.
– Kisasszony, elmehetek Önnel? – kérte a lány. Miért is ne, gondolta a nö és odaszólt a lánynak.
– Gyere.

Gyorsan tekertek volna, de a sztrájk miatt hatalmas káosz volt a városban. Nem fognak odaérni idöben, gondolta rémülten a nö. Mindenhol ideges autósok dudáltak, a járdákon gyalogosok hada. Sokkal lassabban haladtak, mint remélte. Néha füves-bokros részeken vágtak át, hogy leröviditsék az utat. Sokára értek csak a repülötérre. A nö elköszönt a lánytól. Tudták, talán soha nem találkoznak többé. A nö kerékpárját tolva bement, a pultnál átvette a repülöjegyet.
– Siessen asszonyom, mert lehet, hogy már nem éri el a gépet – mondta aggódva az alkalmazott. – Egykor indul – tette még hozzá.
És igaza lett volna? A hangosbemondó épp a járat indulását jelentette be. Mire minden papirmunkával készen lettek, már esélye sem volt, hogy idöben odaérjen. Mi lesz most, gondolkodott a nö. Kevés megmaradt tartalékát repülöjegyre költötte. Ez volt az utolsó reménye … Csüggedten nézett maga elé. Mit is mondott az a férfi? Hogy a kedvéért még egy gép is késöbb indulhat? Talán … Kinézett a váróterem ablakán. Lenn állt a kislány. A nönek furcsa ötlete támadt. A kerékpárt, amit eddig magával hozott, kidobta a terem ablakán. Hihetetlen, de nem tört el. A kislány elött esett le a földre.
– Vidd – kiáltott a nö a lánynak – nekem már nem lesz szükségem rá.
Úristen, micsoda ostoba ötlet. Már annyi pénze sincs, hogy taxit fogjon és újra visszamenjen a városba – gondolta hirtelen. Mindegy, ezreket szórt el egy hasznavehetetlen repülöjegyre. Már minden mindegy. Leült egy padra.
– Asszonyom, az ön gépe már felszállt, egy óra – mondta neki kissé részvétteli hangon az alkalmazott.
– Nem – válaszolta a nö. -Az én gépem kettökor fog indulni.
– Nincs olyan párizsi járat, asszonyom.
– Ha hiszek benne, akkor lesz – mosolygott a nö az alkalmazottra. Most már többen is csodálkozva néztek rá. Látszott a szemükb?l, hogy kissé örültnek gondolják. A nö utolsó pénzén kért egy kávét. Fél kettö. Mi lesz ugyan? Hallotta, hogy a hangosbemondó egy járat késését jelenti be, de nem is figyelt. Pénze nincs, a lakását felmondta. Reménytelen helyzet.

Ekkor a teremben megjelent az üzletember és a nö asztalához lépett.
– Jöjjön kisasszony, mennünk kell. A gép eddig várt, de kettökor indul.

Irreális sztori, néhol zagyvaság … hogy is lehetne kidobni egy kerékpárt egy repülötéri váró ablakán? Sehol. Hogy is lehetne azt elképzelni, hogy egy gép megvár valakit? Sehogy. Csak az álmokban létezik ilyesmi. És ott is csak a lököttebb álmokban.

Ez álom volt, igen. Most reggel ébredés elött álmodtam. Sose irtam még le igy az álmomat. De pár napja MV álmokról kérdezett a blogjában. Talán ezért maradt meg bennem ilyen élesen. A nö én voltam, a kislány MissV. Próbáltam most valami tanulságot leszürni belöle. Talán annyi sikerült, hogy kitartással és hittel még reménytelennek tünö célokat is sikerülhet elérni.

Tessék, MV. Én leirtam. Neked. Innentöl már a Te álmod. És kedved szerint álmodhatod tovább.