Vedd el, amit akarsz. Aztán meg fizesd meg az árát.

Egyszer volt, hogy nem vettem el … azóta is fizetem az árát – gondolta a nő, amikor reggel fellépett a ritkán használt Facebook fiókjába. És egy üzenet várta.

„Az Isten ádjon meg, hogy élünk, s megtaláltalak. Soha az életben nem szerettem így senkit.”

„Én se, A.
Will the circle be unbroken”

Harmincegy éve. Csak annyit kellett volna mondani egy eljegyzés utáni napon: Ne őt akard feleségül. Akarj engem. Mert én is téged akarlak. És gyerünk, ahová mindketten vágyunk.

Valószinűleg már egyikünk sem élne … Vagy a fene sem tudja – gondolta az asszony. De legalább azt érezhetném, hogy megpróbáltuk … Három házasságáról tudok. Lehet, hogy aztán több is volt. Ő is tisztességes ember volt. Mindig megházosodott. Mint én … Két barom.

Hát talán nem kellett volna annyiszor. Egyikünknek sem. Lehet, hogy elég lett volna egyszer, egymással. Soha nem tudjuk már meg. Elrontottuk.

Sosem lettünk volna a második Johnny Cash és June Carter. De lehettünk volna az első ő meg én.

Na baszd meg, Én. Itt a második pasi, akinek az életében te voltál a nagy ő? Te, aki mindig azt gondoltad magadról, hogy a kutyának se fogsz kelleni. (És magadban ettől azóta se nagyon tudtál elvonatkoztatni …)

Na jó. Akkor ezt az információt is nyomjuk át a cinizmusom szűrőjén. (Bocsesz a plágiumért valakitől.) Mit is érek már ezzel az információval? Semmit.

Pár hete szóba került.

– Anya, miért nem keresed meg?
– Te nem vagy normális, gyerekem. Az időt nem lehet visszaforgatni -lol Mindig csak előre nézz.