És most itt bőgök még az asztalra borulva és azon imátkozom, hogy segítsen meg Isten, hogy végre egyszer megtaláljam az arany középutat.
Közben elröhögöm magam a „bébi-őrön”. Megtörlöm a szemem, kifújom az orrom.
Erről eszembe jut az orrvérzés és megint aggódni kezdek. És megint bőgök.

Végletek. Arany középút. Mi van, ha már azon vagyok, csak még magam sem vettem észre??? -atyam

Na ennek már végképp semmi értelme nincs éjjel háromkor. Menni kell aludni.