Az egy nagyon szomorú blog.

Első olvasatra. Másodikra már nem annyira. Sajnálatos az a fájdalom. De néha kell ahhoz, hogy az ember ledobja a rózsaszin szemüveget és végre tisztán lásson.

Etalon szub, minta szub. Milyen szép szavak. És néha nincs mögöttük semmi komoly, csak csokoládé darabkák ezek, amivel a naív embert tovább lehet csalni az úton. Egy ideig persze. Szerencsére.
Nehéz a rádöbbenés. Nehéz szembenézni azzal, hogy hazudtak nekem, hogy egy idő után talán már nem sokat, vagy akár semmit sem jelentettem a másiknak. Míg ő nekem a minden volt.
De amig az ember ezzel szembe nem néz, addig nem fog tudni továbblépni.
Persze fáj a tükörkép. Istenem, milyen bolond voltam. Milyen barom, vagy balek. Én, egy felnőtt ember. Hagytam magam átverni.
Nem kell bánni. És nem kell szégyenkezni miatta. Mert ez is egy fontos állomás volt az életemben. Megtanitott sok mindenre. Most talán azt gondolom, hogy soha többé nem leszek képes megbizni már senkiben. De ez nem igy van. El fog múlni. Mert alapvetően értelmes és józan gondolkodású, az életben felelős ember vagyok. Túl fogok lépni rajta.

És újra megtalálom majd a hitet és a bizalmat.

Olvasgattam most a neten a virágzó teákról. Még sosem láttam a valóságban, de gyönyörű lehet. Igaz, hogy egy teagumó csak egyszer nyilik ki annak a kéznek, aki ráöntötte a forró vizet, de ha nem gondozza, akkor azt az egy nyilást sem érdemelte meg, hogy lássa.

Az életünkben több szép szakasz is jöhet egymás után. Legfeljebb a következő nem virágzó tea lét lesz, hanem valami más. Még az is lehet, hogy szebb és jobb lesz.