„Szeretni annyi mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól.”
(Woody Allen)

Rituálé … akár annak is mondhatnánk … bár tényleg nem szeretem ezt a szót használni, mert azok a dolgok, amikre ezt most vonatkoztatom, nekem nem azok. -mosoly A rituálé nekem mindig is egy kissé pejorativ értelmű szó volt … kissé kötelesség szinezetű. Nos, nekem ezek a dolgok nem azok. Hanem olyan cselekvések, gondolatok, amik örömet okoznak nekem. Egy üzenet megirása a gép kikapcsolása előtt … egy cigi az erkélyen, miközben mindig ugyanarra gondolok … pár szavas ima Istenhez – csak úgy a saját szavaimmal, mert szerintem elég az legtöbbször, Isten úgy is tudja, hogy min jár az eszem -mosoly … aztán lefekvés után egy gondolat, ami szintén mindig ugyanaz ….

Igen, talán nevezhetjük rituálénak is, ha jól meggondolom … de azzal a pontositással, hogy ebben nincs semmi, ami kényszerszülte. Csak úgy jön spontánul. És teszem, mert tennem jól esik és örömet okoz a lelkemnek -mosoly

És hogy mi köze van Woody Allennek a rituáléhoz?? Talán semmi, de az is lehet, hogy a fenti idézet alapján nagyon is sok …

Mert nekem ez a rituálé csak egyetlenegy dologról szól … arról, hogy szeretem azt a Valakit. És azt is fel tudom vállalni, hogy a szeretet néha egy csöpp szenvedéssel is jár. De ha előveszem a képzeletbeli mérlegem serpenyőit és megmérem a dolgokat (érzéseket), mindig azt találom, hogy megéri szeretni -mosoly