Éjjel nagyon sokat nevettem. Jól esett. Nevettem? Röhögtem. Print screeneket csináltam. Igen mulatságosak voltak. Még az is lehet, hogy egyszer jók lesznek egy blog bejegyzéshez. Egy karcolattal egyetemben. Aminek a cime már itt van a fejemben. És a vázlata is. Azt hiszem, hogy meg fogom irni. Legfeljebb nem lesz publikus.

Ugyancsak éjjel. Kinn voltam az erkélyen. Cigiztem. Közben néztem az eget. Ragyogott a hold. És bárányfelhők úsztak az égen. Csodálatos látvány volt. Olyan, mint egy varázslat. Ültem és gondolkoztam egy cigi mellett. Jó lett volna más mellett gondolkodni. Apró kis vágy. El is hesegettem … Nem tudom, hogy érdemes-e elérhetetlen vágyakat hajszolni … Lehet, hogy meg kell elégedni a mindennapok adta kis örömökkel. Azokat megbecsülni. És értékelni. Felépiteni belőlük a következő napot. Ennek van értelme. Talán csak ennek van értelme. Ilyen például egy vers. Amit tegnap kaptam. Nekem irták. Nekem még soha nem irtak verset. Meghatódtam. Enyhe szó.

Most olyan sirhatnékom van. Pedig reggel elterveztem, hogy egész nap jókedvű leszek. Ember tervez. Na majd talán este. És ha este nem, akkor talán holnap.

Ma vásár van a művelődési házban. Dobtak be katalógust. Volt benne egy jó papucs. Meg pár dolog. Összeirtuk a gyerekkel, hogy mit vegyen. Adtam neki pénzt. Most ott vannak a sráccal. Kiváncsi leszek, hogy miket fog venni. Nem lepődnék meg, ha a kádkilépő, szedőkanalak, ilyesmi mellett venne pár csavarhúzót, séf kés készletet. Esetleg egy villanyfúrót. Bár az mintha lenne itthon. A szemfestékes pipere részt átlapozta. Nem érdekli az ilyesmi. De ha meglát egy szerszámkészletet, akkor bizony felcsillan a szeme. Szeret barkácsolni, mit csináljak. Mondtam, hogy hozzon már pár villanykörtét tartalékba. Mert nálunk az égők olyanok, hogy hajlamosak sorozatban kinyiffanni. Főleg éves ünnepek első napján. Amikor sehol nem lehet éppen venni.

Nem tudom, hogy főzünk-e ma valamit. Most nem lelkesit a főzés gondolata. Na majd este. Talán.

Képtelen vagyok a fejemből kiverni a tegnapi csillagfényes, holdragyogásos éjszakát … és azt a megfoghatatlan vágyat. És azt a csalfa, vak reményt. Mint egy régen tanult versben. Közben, amig eszem az obligát mandarint és narancsot, hallgatom a zenét. Fehér hattyú? Lehet. Most inkább egy totyogó kacsának tűnik. Rútnak. Aki nem tudja, hogy milyen vérből való.

Kipling …. mit is irt ő valami ilyesmiről?

Ezt megirom. Addigra elfogy a mandarin. Aztán kilépek a böngészőből. És nekikezdek a melónak. Szeretem. Még ha fárasztó is néha. Engedi az eszemet játszani.

Valakit Isten éltessen ma.

Én ma kissé szomorkás vagyok. Mintha ezt már mondtam volna. Na mindegy.