Egymás agyára mentünk
Ha megkérdeznék, hogy mit csináltam ma, először azt mondanám, hogy lényegében semmit. Ami persze igy nem igaz.
Időnként ránéztem a Pixire, irtam is ott blogot, mert megihlettek. Olvasgattam a kommenteket és megállapitottam, hogy az egyik csaj a lezárt blogjával jó nagy darászfészekbe nyúlt, talán bölcsebb lett volna, ha csöndben marad …
Pakolásztam a konyhában, aztán föztem krumplifőzeléket a maradék tejfölből, most már jobban sikerült, mint múltkor, az állaga közelebb került a főzelékhez, mint a leveshez. A gyerek apjának szóltam, hogy nekem ne is hozzon kaját, mert van mit ennem, azt hiszem, hogy még holnap is. Aztán majd kitalálok valamit.
Ennek a blognak vannak oldalai is, nemcsak a posztok. Este megfésültem a magánjellegűeket, amit lehetett, abból csináltam posztot, már a listában is vannak valahol. Csak pár oldal maradt magánban, ahol olyan beszélgetések szerepelnek, amik valódi neveket tartalmaznak.
Kicsit játszottam is, de nem nagy elánnal.
Kipróbáltam néhány rövid kódot a sablonban, de úgy tűnik, hogy nem igazán lesz számomra egyik sem hasznos.
Most meg éppen filmet nézek.
Nem akartam ma blogot irni … De az előbb végignéztem a konyhán, meg a folyosón és az volt a spontán gondolatom, hogy milyen jó levegős lett minden, sokkal jobban érzem magam ebben az „új” térben.
Na bassza meg …
Csak aztán jöttem rá, hogy mit is jelent ez …
Nincs látható kosz a padlón, por persze biztos van, de az nem látszik, nincs rendetlenség a konyhában, nincs tele a lecsurgó állandóan elmosott edényekkel, vagy a mosogatóban nincsenek piramisként felhalmozott szarok … Nagyobb a tér. Röhejes. Nagyobb az életterem … Nem basztat senki és én se basztatok senkit.
A gyerek nem nagyon hiv, én sem őt. Még annyira sem, mint ő engem. Persze azért oldalcsatornákon kapom a híreket, a héten már kétszer is főzött … Nagyon helyes. Itt volt már az ideje.
Az utóbbi egy-két évben leginkább egymás agyára mentük. A legnagyobb szeretet ellenére is.