Mese a szekérről … kissé máshogy
Ime egy megható mese a Szekérről:
A szekér
2010-05-26 17:29 szerdaEgyszer volt egy egyszerű gondolkodású szegényember.
Szerelmes lett és odaköltözött egy asszonyhoz.
Az asszonynak volt egy eladósorban lévő leánya (bőven eladósorban).
Nagyon ragaszkodtak egymáshoz(az asszony meg a lánya), az asszony el is nézett neki mindent(a leány el lett kényeztetve).
Egyszer ment valahová az ember és az asszony, a szekerükön.
A leány addig könyörgött, míg elvitték azt is (kitalált mindent csakhogy ne kelljen egyedül maradnia, állítólag félt egyedül pl.(pedig már nem volt kicsi)).
Az ember látta az asszony szemében a féltést, ezért ráállt, hogy vigyék magukkal (tudta , megfogja még ezt bánni).
Alig indult el a szekér a lány már el is kezdte a nyekergést:
-ráz a szekér.-kényelmetlen az ülés .stb.
Az embernek néha már a száján volt,hogy:
-mennyél akkor gyalog, ha nem tetszik.
De ahogy ránézett az asszonyra , mingyá el is felejtette.
Eccer a szekér nagyot döccent, és megfeneklett pont egy nagy pocsolya közepén.
Na az emberünk gondolta, ennek fele se tréfa. Gyorsan leugrott, hogy kitolja.
Tolta, tolta, de csak nem bírt vele.
Nehéz volt a szekér , ráadásul a két nő is rajta ült.
Szólt a lánynak (mégiscsak ő a fiatalabb),hogy segítsen már egy kicsit.
A lány először mintha nem hallotta volna, aztán mintha megsiketült volna, majd mikor látta hogy ez nem jött be, elkezdett kitalálni mindenféle kifogást:
-nem tudok leszállni, mert ott egy darázs és nagyon félek tőle
meg:
-most festettem be a hajam és ha erőlködök és megizzad a homlokom, akkor elfolyik a festék.
-meg különben is sáros lesz a cipőm amit most vettem.
Na az anyja, hogy mentse a menthetőt, lekászálódott, hogy majd Ő kettejük helyett is tolja.
Az ember érezte, hogy jobban jár, ha hallgat. Tudta, hogy az asszonynak nagyobb az akaratereje mint a tényleges.Attól a szekér nem fog megmozdulni. Talán, ha a leány is leszállna, talán, ha ő is tolná.
El is kezdte tolni az asszony, de míg az ember az egyik oldalt tolta, ő a másik oldalt volt.
Érezte az ember, hogy most még nehezebb. Mondta is az asszonynak.
Az asszony bizonygatta, hogy ő biz húzta és nem tolta.
Az ember nem értette, hogy akkor mér nem mozdul a szekér, csak a fejét vakarta.
Ezután az asszony is odaállt az ember mellé, de még mindig kevesek voltak (hiába tolták), és a lány is rajtaült.
A lány súlya alatt a szekér még jobban megfeneklett.
Tudta az ember, hogy nem lesz ez így jó. Várta, hogy hátha majd az asszony rászól a lányára, de az vagy nem akarta, vagy nem látta.
Egy idő után az ember elkezdett gondolkozni, hogy mivan ha nem tolja tovább. Tudta, ottragad a szekér, de belenézett az asszony szerelmes szemébe és tolta tovább a szekeret.
Talán még ma is tolja.
Megható mese a szerelemről, önfeláldozásról …. Ezt ő irta. És olvasható ott az én kommentem is:
szánalomból senki ne tolja …
ha annak az asszonynak verejték helyett vér is fog csepegni mindenéből, akkor is megteszi mindazt, amit az esze és a lelke diktál – ilyen sorrendben
ha egyedül, hát egyesegyedül …. nincs olyan szmájli a listán, ami ide illene. egyik sincs, ami kifejezné azt az erőt, ami abban a nőben van. bár nem látszik rajta, nem fiatal, nem is egészséges. de van benne valami, amit soha senki nem tudott és nem is tud elvenni. van hite.
és azt is tudja, hogy el fog jönni az idő, amikor ki kell lökni Bernit a fészekből. fel fogja ismerni azt az időt. és meg fogja tenni, amit tennie kell.
——————————
csak szánalmat nem kér. abból soha nem kért. nem szorul szánalomra. szeretet jó lenne. de ha nem lesz, anélkül is tudnia kell élni. ….
amig tudja LÁTNI, hogy milyen szép az ég kékje, milyen csodálatos a fű zöldje, addig élni fog. ha már ezeknek majd nem tud örülni, na, akkor fejezi be.
én
Mint irtam már, megható mese.
De mint minden mesének, ennek is meg lehet kérdőjelezni némileg a valóságtartalmát.
És most jöjjön az én mesém erről:
Nehéz volt az a szekér, az igaz. Mert nem egy, hanem néha két holt súlyt kellett vonszolnom. Nem kell a mesében a sorok között olvasni senkinek, elég csak, ha magát a sorokat olvassa. Akinek egy csöpp érzéke van hozzá, annak mind átjön a sorokon az a „szeretet, elfogadás, tolerancia”, amit ez a mesebeli szegényember tanúsitott a bolond nő mihaszna lánya iránt …
Az elmúlt másfél évben úgy viselkedett az a szegény ember, mintha maga is egy dacos, dafkét játszó kamaszgyerek lett volna … Ha te nem zavarod a kölyköd dolgozni, én minek erőltessem magam túlságosan a munkakereséssel – ezt sugallta a viselkedése. Nem, nem mondta ki. Annál azért rafkósabb volt.
Segitett itthon sokszor, az igaz. Elment boltba, gyógyszert iratni, patikába kiváltani … de az utóbbi időben már általában úgy, hogy mindig volt mellé egy szúró megjegyzése, hogy mindezt a gyerekem is megtehetné az anyjáért. (Na azt azért senki ne gondolja, hogy a gyerekem nekem semmit nem tett meg, hanem állandóan a körmét lakkozva üldögélt … mert ez igy azért nem igaz.)
Fájtak a megjegyzései, mert egyre élesebbek lettek. De nem szóltam. (Én voltam a kapitális marha. Mert a legelején megmondtam neki: lehet, hogy az én gyerekem másnak nem könnyű eset. Nem árultam zsákbamacskát.)
De jobban fájt az, hogy ezekkel nemcsak engem minősitett szar és tehetetlen anyának, hanem a gyerekemnek is fájtak … Talán azt hitte ez a szegény ember, hogy a gyerekem egy érzéketlen, süket tuskó, aki nem hallja meg a fullánkos megjegyzéseit és nem tudja, hogy mind-mind rá vonatkoznak? Milyen érzés egy embernek úgy élni itt, hogy minden nap egyre többször és többször verik az orrát a szarba? Még akkor is, ha volt a megjegyzéseiben igazság? Hát most megmondom, ha az a szegény ember, – aki az utóbbi időben olyan lett, mint egy érzéketlen tuskó – nem tudná, hát kurva szar érzés.
És hogy ne példák nélkül vagdalkozzak már itt: a volt feleségét, akivel nyolc évig élt és a gyerekeinek az anyja, gúnyosan csak nagytudásúnak hivta, még a telefonjában is igy volt elmenve a neve … Először a gyerekem csak a második nagytudású volt számára … aztán még ennél is jobban ledegradálta, mert csak úgy emlegette, hogy a kisebbik tudású.
Amikor már nagyon fájt valami és mindenképp ki akartam irni magamból, először soha nem ide irtam. Valamiért „eldugtam” egy másik blogban, nem sok bejegyzés van benne, de mind fájdalommal telt, kétségbeeséssel, őrlődéssel két ember között, akit a legjobban szeretek a világon ….
Egy másik fülön nyitva volt a blogja, hogy a megható mesét kimásoljam … most akartam becsukni, de reflexesen ráfrissitettem … Atyavilág, épp blogot irt 😀 Egy újabb tanmese …. ajánlom mindenkinek. Mert velem is leginkább tanmesék segitségével kommunikált, idézetekkel, bölcseletekkel.
Pedig oly sokszor kértem, hogy egyenesen … bele a szemembe …. mert azt mindig jobban viseltem, mint bármilyen köntörfalazást. Szinte sose volt rá képes …
Szerinte a gyerekem állandóan hazudott nekem. Még abban is kételkedett, amikor azt mondtam, hogy ezt-azt vett nekem a gyerek, vagy megcsinált, és azt hitte, hogy még én is hazudok.
Nem hazudtam. Sem én, sem a gyerekem ….
Illetve hazudtam én … néha … a gyerekemnek … őmiatta … Hogy nem ő volt, … hogy biztos csak véletlen … nem akarna ő rosszat neki sose …
Ja … Emlékszem, amikor megjött a görény, és a macska tálja kinn volt a folyosón, vizzel, amit naponta kétszer fel kellett venni, hogy a görény ki ne pancsolja …. A gyerek szerette szinte tele önteni. És a teleöntött tálkát nehezebb ugye feltenni, mert kiborulhat. Ezt egy igen huncut fogással próbálta megoldani …. félmagasságban aprócska, észrevehetetlen lukat fúrt a műanyag tálkába. Ha ennél magasabb volt benne a viz, persze, hogy kifolyt, észrevehetetlen kis viztócsa nap mint nap a folyosón … nem nagy gond, ugye? Csak épp egyszer a rosszul világitott folyosón én estem el egy hatalmasat rajta a rossz lábammal, hogy a fejem majdnem szétcsattant a küszöbön …
Az utóbbi időben már ennivalót is dugdosott el a gyerek elől …. nemcsak a poharakat, evőeszközöket (ezt két napja találtuk meg benn a szobában a könyvespolc tetején egy dobozban), hanem a dobozos tejet is, mer ugye a gyerek mindig megissza a tejet és sose hoz helyette másikat és akkor neki nem lesz a reggeli kávéjához tej …. – két doboz tejet hétfőn, a költözése napján vett elő a szobából, a szekrény és a fal közötti helyről.
Ma hagymát vágtam … van pár kis olcsó konyhai kés, hámozónak és látom, hogy valami vágás van körben a fanyélen …. Nem is értettem …. aztán megnéztem a többit is. Mind rajta a jelzés. Hogyha a gyerek véletlenül bevinné a szobájába és ott felejtené, és még arról is elfelejtkezne, hogy bevitte, akkor majd lehessen mondani, hogy lám, hazudik a gyereked, drága, mert most találtam meg a szobájában. És nemcsak hogy be merte vinni és lusta volt kihozni, de még le is tagadta, hogy nála van … ergó hazudik.
Ő erre azt mondaná, hogy csak jogos cselekedet volt a részéről …. én meg azt mondom, hogy kibaszott nagy aljasság. Biztos lesz, aki neki ad majd igazat. Nem baj.
…..
Hosszú lesz már ez a bejegyzés …. és nem is igazán az én stilusom a sárdobálás. Mert én is rosszul érzem magam tőle. A másra dobált sár óhatatlanul visszahull ….
Az előbb pakolgattam itt a gáz tetején a papirokat (bejegyzés irás közben kicsit „pihentem”) és megtaláltam az utolsó havi számlakivonatot … amin először a többes, majd egybekölcsön volt, kezdetben havi 50 ezer forintos részletekkel, aztán lassan fogyott, lett 30 … 20 … utóbbi időben, pár hónapja már csak 12-13 ezer. Megnéztem a papirt, hogy kell-e még. Megkapta a szemem pár szó és szám:
Futamidő: 12 hónap. Aktuális hónap: 12. Fennmaradó tőkeösszeg: 0,00 Ft. Fizetési határidő szeptember eleje. Átfutott az agyamon – mintha még mindig itt lenne és közös kasszán lennénk – , hála az Égnek, letelt a kölcsön, az utolsó részlet is ki lett fizetve … Már ez sem terhelné azt a bizonyos szekeret, könnyebb lenne.
Aztán megint rádöbbentem, hogy már csak egyedül tolom tovább … Mindegy már … Most próbálok ebben is valami pozitivumot keresni: legalább nem adóssággal ment el. Ez megnyugtat egy kissé. De boldogabb nem vagyok tőle …
Mert húznám-vonnám én még mindig azt a szekeret. Mert nemcsak a gyerekem iránt tudtam és tudok én megbocsájtó lenni … Húznám én azt minden erőmmel. És minden szerelmemmel -sir
Asszem, hogy most megeszem azt a fél zacskó csokis drazsét, amit még ő hozott nekem és a görény ketrecének tetején találtunk meg a pakolásakor … Nem tudom, hány szem drazsé. És nem tudom, szemenként hány könnycsepp lesz belőle …