Adj
Adj a tüzedböl, Kedves.
Adj, mert fázom.
És lassan jéggé dermedek Nélküled.
Hát adj a tüzedböl, Kedves.
Mert Benned ég, tudom.
Érzem minden mozdulatodon.
Érzem böröd tapintásán,
látom szemed csillogásán.
Érzem a lángot,
amikor karodban fekszem.
És érzem a csontig hatoló hideget,
mikor nem vagy mellettem.
Sokszor töprengek,
mi az a tüz, mi Benned ég?
Honnan a láng,
mely perzsel, emészt?
Adj a tüzedböl, Kedves.
Hideg van nagyon.
A könnyek Nélküled
már jégcsapként csüngnek arcomon.
Alázat
Szorits. Köss gúzsba. Törj össze.
Tégy mozgásképtelenné.
Hogy a kötelek oldása után se
tudjak felállni többé …..
Kérlek, vedd el az akaratom.
Neked ajándékba adom ….
Fogadd el tölem
térdelö alázatom.
Odabújni Hozzád….. csak úgy…..
mint a kisállat egy biztonságot adó felnötthöz.
Érezni a tested melegét….
amely átsugároz ruhán, takarón, mindenen…
és felolvasztja bennem a jeget.
Belefeküdni az ölelésedbe….
a hátammal a mellkasodhoz simulni….
mint két kanál a fiókban.
Érezni a karod erejét…
hogy megvéd mindentöl, tán még magamtól is, ha kell.
Élvezni a karod puhaságát,
amint kispárnaként simul a nyakam alá…
Simogatni a kezed,
mellyel egyszerre ölelsz és kapaszkodsz,
birtokolsz és bújsz…egyre és egyre közelebb….
Mignem már úgy érzem,
hogy Te vagyok én és én vagy Te.
Mignem már elmosódnak teljesen az én-határok
és már nincs Te és én,csak Mi.
Mignem ki nem egészülök végre és megtapasztalom,
hogy milyen az egész és milyen a fél….
és milyen jó egésznek lenni a félhez képest..
és ehhez nem kell más semmi, csak az ölelésed.
Fáj, nagyon fáj ….
– Ne, kérlek, ne … nagyon fáj! – nyüsziti a nő halkan.
– Kérlek, neee ….
De hiába. A férfi a könyörgés ellenére, vagy épp annál jobban, egyre erősebben szoritja, markolja a nő ölét, szemérmét, keze satuként fogja a nagyajkakat, bele-belecsip időnként, ami úgy hat a nőre, mintha ezer éles szúrós dolog döfné át kegyetlenül a gyenge bőrt. Hiába könyörög, eredmény nélkül rimánkodik, ezzel csak azt éri el, hogy a férfi ujjai mind erősebben szoritják, szinte már tépik az ölét.
– Kérlek, kérlek … fáj… – sirja el magát a nő. De hiába a könnyek, minden hiába.
Már nem is nyüszit, hangja erősebb, sikoltana a fájdalomtól, ha nem aludna még valaki a lakásban. Legalább sikithatna, tán akkor könnyebb lenne. De erre sincs módja. Keze tétován tolná el magától az erőszaktevőt, de bele-belemarkol inkább a levegőbe fájdalmában, a györtő, kegyetlen kezet még eltolni sem meri, másik kezével a férfi hátát simogatja … pedig olyan jó lenne belemarkolni a férfi bőrébe, körmével végighasitani a hátat, amig apró vércseppek nem gyöngyöznének a férfi bőrén.
De ez elképzelhetetlen. Még arra sincs belső lelki engedélye, hogy eltolja magától a kezet, ami gátlástalanul kinozza tovább. És csak simogat-simogat, már nincs teljesen magánál, automataként jár a tenyere a férfi hátán, mégis érzi kinzója bőrének bársonyát …
…………………………….
Reggel van, mindjárt csörög a telefon, ami mindig hétkor ébreszt. A nő álmosan másik oldalára fordul, odabújik a meleg férfitest ölelésébe. Ez a reggeli rituálé. Telefonébresztő után még két szundi, addig belefészkeli magát a férfi karjába.
A férfi átöleli, gyengéden simogatni kezdi a derekát, majd keze egyre lentebbre téved, már az ölét keresik az ujjai … finoman megérinti a nőt, a lágy, egyre nedvesedő redőket kényezteti.
A nő felizgul, a férfi ujjait önkéntelenül is a hüvelye felé irányitja és azt suttogja:
– Most ott simogasd, ott olyan jó.
A férfi simogatja, ujjai, mint egy lepkeszárny finom érintése, a nő kivánja, egyre jobban kivánja ….
………………………………
Tovább simogatja a férfi hátát, abban a balga reményben, hogy kinzója megkönyörül rajta. Iszonyatosan fáj már az öle, könnyei ömlenek, sir és könyörög tovább, hasztalan.
Aztán a férfi elveszi a kezét a meggyötört öléből. A nő megkönnyebbül, pattanásig feszült izmai elernyednek …
Jaj, ne – gondolja a nő, amikor a férfi keze a mellét keresi. Mellbimbója reggel sokkal érzékenyebb. Nem akarja, hogy a mellét is … Hiú remény. A férfi megsimitja a mellbimbóját, majd a simitás egyre erősödik, már nem simogatás, kőkemény szoritás az. Szoritja az érzékeny bimbót, húzza, csavarja …
A nő szájából már halk sikoltás tör elő. Ezt nem lehet kibirni, annyira fáj, annyira fáj, nem is lehet mihez hasonlitani az érzést, soha azelőtt, hogy ezzel a férfival nem találkozott, soha nem érzett ilyen kint, ilyen viselhetetlen fájdalmat ….
És már nem kér … könyörög inkább.
– Könyörgök, neeeee, nagyon fáj!! Nagyon fááááj!!
És minden maradék méltóságát feladva-elveszitve sirja:
– Bocsáss meg, Uram, könyörgöm, jó leszek!! Jó leszek!! Nem birom már tovább …
A nő könnyei már a párnára folynak, a sirástól orra már teljesen eldugult, alig kap levegőt …
………………………………
A nő egyre jobban nedves, öle már tüzel, a férfi ujjai szakértő módon keresik gyönyörét, nedves hüvelyébe csúsznak, majd újra ki és a hüvely bemenetét simogatják. És már itt is a kéj, átfut a nő testén, hullámokban, mintha tenger ringatná, a végtelen őstenger, minden életnek, minden gyönyörnek forrása …
A nő szeméből könny csordul ki, csodálatos volt ….
A kéz még az ölében pihen, tudja a férfi, hogy a nő szereti, ha orgazmus után még tenyerével finoman fogja, markolja ölét, mint tulajdonos a vagyonát.
Aztán a gyengéd, kéjt adó kéz hirtelen megváltozik. A gyönyör eszközéből pillanatok alatt szadista kinzóvá válik …. és a nő már sikolt, azt sem bánja, ha meghallják …. csak legyen már vége, legyen már vége….
– Bocsáss meg, Uram, jó leszek, ne haragudj rám!
Csak legyen már vége, csak legyen már vége…
Csak sose legyen vége, gondolja a nő a fájdalom lázas ködével agyán, sose legyen vége. Már nem tudom, hogy a fájdalomba pusztulok-e bele, vagy abba, ha már nem érzem a fájdalmat, ha már nem érzem az erejét, nem érzem a mindenek fölötti hatalmát magam felett …
A féfi felül, megszabadul alsóneműjétől, a nő lába közé térdel. Durván lerángatja a nőről a nadrágot és a bugyit, de csak a csipőjéről húzza le, a térdéig. Felemeli a nő lábait, nem is valami gyengéden és behatol a nő ölébe, himvesszője kitölti a sikos hüvelyt, ujjai a szeméremajkakat húzzák szét. A nő torkában mély nyögés kel, már nem nyüszit, nem sikit, mély, szinte ősasszonyi-ősállati nyögések, amelyek minden lökésre felmorrannak, mintha két vadállat üzekedne az erdőben …. Már nem is emberek tán, a homo sapienst rég maguk mögött hagyták, elmerülnek a mindent elsöprő szeretkezés évmilliós rituáléjában …
A nő már nemcsak saját testében, lelkében, agyában érzi a közelgő orgazmus robbanását. Nem. Teste-lelke már csak része a férfinak, agya összekapcsolódott a férfi agyával és saját érzékeivel érzi már a férfi közelgő ejakulációját. És a kirobbanás pillanatában a férfi gyönyöre a nő testében, a nő agyában is hullámokat vet.
Egy lettek. Egy Egész.
………………………………….
A telefon ismét szundit jelez. Kelni kell, gondolja a nő. Öle fáj, sajog, bugyiját alig birja felvenni, még az is fájdalmat okoz, hogy az a hűs anyag az érzékeny, meggyötört húshoz ér, amely most élő sebként lüktet. A nő kimegy a fürdőszobába, végigszenvedi a pisilést – most még az is fájdalmas – hideg vizes szivaccsal hűsiti a fájó részt. Majd kenőcsöt vesz elő, óvatosan bekeni combhajlatát, mert még ott is fáj …..
………………………………….
– Drága, ha ma mész a városba, hozzál már egy ilyen Nivea Soft krémet, mert lassan elfogy. – mondja a nő. – Ezzel szoktam bekenni a combhajlatom, ha az izzadtság miatt kidörzsöli a bugyi.
– Jó, Drága, veszek, ha lesz. – mondja a férfi.
………………………………….
Miért? – ez jár a nő agyában. Miért jó ez nekem?
És nem talál rá magyarázatot, már lassan két éve. Csak azt tudja, hogy imádja a férfit.
Alázat ….
Alázat vagy megalázás?
Olyan sokat gondolkozott már ezen …..
Az alázat oly szép … önként vállalt, büszkeséggel vegyes. A legmélyebb alázat egyenesiti ki a legjobban az ember hátát és emeli a legmagasabbra a fejét. A megalázás kényszer. Tán eltűrt, de ugyan ki örülne neki? Normális elmével nem is lehet …
……………………
Nézett ujra képeket a neten, százával. Feketék, fehérek, szinesek, beállitottak, spontán lopott pillanatfotók, minden ….
Fiatalok, szépek, kevésbé szépek, csinosak, soványak, némelyiknek csontja átszúrná a bőrt is tán. Kecsesek mind.
Kötéllel, anélkül, bilinccsel, riadt vagy épp átszellemült szemekkel, az arcon félelem, néhányon áhitat.
Némelyik előtt kutyatál … nyakában lánc, nyakörv …. állat …. emberi háziállat. Szemében kutyatekintet, néhányuk nyelvét is kiölti, mint valódi eb. Hanyatt az egyik, testén üveglap, szürrealista asztal-kompozicióba meredve. Az asztalon hamutartó, elégett csikk …. és a nő kicsavart tagokkal, mozdulatlan asztalláb csupán.
Láncruhák, súlyosak, testet lehúzók, másokon kötél, számolatlan tekercsben. Sóvár arccal néznek. Tán szabadulni szeretne? Vagy épp a rabság szentsége tükröződik arcán az átszellemültség titkaival … ki tudja ….
…………………….
Fiatalok. Nem is mind szépek.
…………………….
És átfut a kérdés az agyán: most igen …. most égnek a lámpák … a fényképész harcra kész, hogy elkapja a pillanat varázsát. De mi lesz, ha kihuny a fény, a smink lemállik, a modell felöltözik, súlyos láncait, kényelmetlen kötélruháját ledobja, és ujra csak egy dolgozó nő, ki tán fotogénebb az átlagosnál, több türelme van kicsavart pózban állni. A modell hazamegy, fáradtan ledől és elgondolkodik, hogy lehetne ezeket a valóságban birni, nem pénzért, a munka részeként, de muszájból, tán élvezetből? És sokuk nem érti ….
…………………….
Az öregecske, elhizott, slampos nő, ki a képeket az előbb még elvarázsolva nézte, és a lenge modellek lelkében élt pár pillanatra, most visszatér a hétköznapok valóságába …. Miről is gondolkozott? Nem tudja már ….Mindegy …
És a képek keltette érzelmi visszhang eszébe idézi a reggelt, ahogy elnehezült testtel feküdt a férfi mellett ébredés után, szájával meleg barlangot csinálva vesszejének, szopta, próbálta úgy venni a levegőt, hogy csak mértékkel öklendezzen, mikor a férfi farka torkába csusszant, mert örömet akart a férfinak szerezni. És érezte, hogy a himvessző mellé a férfi még két ujját is a szájába csúsztatja, szája sarkát szétveszitve, direkt, mintha útszéli kurva lenne … aki nem érdemel mást, mint megalázást.
Ugyan miről is gondolkodhatott ….
………………………
A férfi magja torkába ömlött. Száját óvatosan tartotta, lenyelte, majd szeretettel tisztára nyalogatta. Arcát a férfi hasa alatti puha bőrhöz simitotta, orrát megcsapta a férfi meleg illata.
– Drága, ez most nagyon finom volt. – mondta a kielégültségtől kissé csomós hangon a férfi.
– Tudom, Drága. – válaszolta a nő, hangjában csendes mosollyal ….
Shibari
Csak nézd ….
és láss. Lásd meg a csodát.
Ne szólj.
Csak érezz. A tüzet érezd.
A hang néma.
A kéz pihen, nem kell a tett.
Elég a vágy.
Lásd meg és érezd
a mozdulatlanság
minden mozdulatát…
Porrátört lepkeszárny
régen
amikor még lepke voltam
nem is lepke
pillangó tán
szálltam
utaztam a széllel
enyém volt a világ
régen
virágok köszöntek
ha feléjük repültem
kecses fejük
utánam fordult
néztek
földhöz kötötten
irigy szemekkel
régen
voltam hernyó
az élet kezdetén
aztán bábruhám
amorf alaktalan
rejtett
kiváncsi szemek elől
régen
bábruhám kinőttem
széthasadt
gyűrött lepkeszárnyak
erősödtek a fényben
hogy szelek szárnyán
megtartsanak
régen
láttam a világot
mikor felrepültem
most már csak nézem
porrátört lepkeszárny
darabjain
taposva
most
szárnyam már
nincsen, elhagyott
csúszok a földön
egy torzó
a hajdanvolt lepke
porrátört álmain
taposva