a barátság álruhája
jószándék. egész életemben részem volt benne. a baj az, hogy a 90 %-a olyan volt, amivel a pokolhoz vezető út van kikövezve.
inkább rosszszándékot adtak volna. az legalább egy tiszta és egyenes dolog.
olyan ez, mint a „én nem akarlak megbántani téged, de…”. dehogynem akar. sőt tudja, hogy meg fog bántani.
most az ilyen ‘jószándékért’ elég sok ember van nálam feketelistán. olyan könnyű lenne elküldeni őket valahová, alpári módon és a pofájukba vágni, hogy minek tartom őket.
majdnem meg is tettem.
aztán eszembe jutott az evangélium. hogy tartsam oda a másik orcámat is. és szeressem az ellenségeimet. mert a barátokat könnyű szeretni, az nem egy nagy kunszt.
hát a másik orca odatartása még nem nagyon megy, de legalább a leugatásról letettem….
azt hiszem, hogy a nyilvánvaló ellenséget könnyebb szeretni, mint azt, aki a barátság álruháját vette magára.
megbocsájtani tudok tán. de felejteni nem.
meg lehet tanulni felejteni?
meg KELL tanulni felejteni??