Vajon mikor?

Mikor olvassa el azt a levelet, dilemmázott a nő reggel. Most? Vagy majd később … megint ez a dilemma. Most. Hát akkor most.

Jól tette. Olvasás után megint kerekebb lett a világ. És az a furcsa, megmagyarázhatatlan légüres tér, amiben a lelke egy zuga mostanában lebegett, az most újra élettel telt meg. Légüres tér? Az a vakuum, ugye? Hmmm … erről rögtön valami igen pajzán dolog jut az eszébe. És lám, még kerekebb a világ. Milyen érdekes, hogy a vakuumtól is megtelhet dolgokkal egy rész a lelke világában … Pedig a vakuum általában kiszivja a levegőt valahonnan.

Napok óta szószátyárkodott máshol. Irt mindenről, ami csak az eszébe jutott. Néha még önmagáról is egy keveset.

De itt valamiért alig … A csuda sem érti, hogy miért. No mindegy. Nem kell ezen sokat rágódni. Most ir. Ez a lényeg. És ma este, vagy holnap délelőtt mást is fog irni. Megirná már ma este. De most tényleg nagyon fáradt. Ez a hét kétszer olyan hosszúnak és fárasztónak tűnt, mint általában. Az a kánikula, ami a hét első felében volt, kilövi az ember agyát … viszont a munka most nem várta meg.

Ma alszik egy jót. Holnap … holnap megint irni fog. A halványan felsejlő körvonal az már reggel óta motoszkál az agyában.

„Egy teritett asztal jár a fejében. Vajon milyen étkek lehetnek rajta? Vajon milyen is lehetne ott főfogásként feküdni ”

Csitt má’, Emilia. Nem kell mindenbe belevauznod. Ez az én blogom -lol

(2011.07.22.)