A Jungi Szinkronicitás
Carl Gustav Jung, svájci pszichoanalitikus alkotta meg a pszichológiában azokat az elméleteket, amelyek napjainkban is segítik megérteni tudatalattink rezdüléseit. Jung foglalta rendszerbe a tizenkét archetípust, az emberi lélek közös gyökereit minden ember tudatalattijában. Az archetípusok, más néven ősminták, a kollektív tudattalanban meglévő ösztönös viselkedési alapminták. A kollektív tudattalan a tudattalannak az a rétege, amely nem individuális, hanem általános lényegű, vagyis olyan viselkedésmódokat hoz létre, amelyen többé-kevésbé az egész világon hasonlóak; a mítoszokban, mesékben, álmokban gyakran jelennek meg ezek az archetipikus képek, elemek.
Az emberiség minden tagjában meglévő közös minták alkotják azokat a történeteket, amelyekben nagyon hasonlatos elemek szerepelnek. Ezek a történetek – mesék, mítoszok, valós élmények hordozhatnak olyan elemeket is, amelyekre a gondolkozó ember logikat úton nem előre nem következtet: véletlenek sorozata eshet meg velünk nap mint nap. Jung erről alkotott elmélete, a szinkronicitás az a szemlélet, amely a véletlenszerűséget elismeri ugyan, de másképpen, ahogyan a hétköznapi értelemben gondolkozunk az összefüggés nélküli történésekről.
Jung az egymás közötti kapcsolat nélkül megesett tényeknek is jó okot tulajdonít: bizonyos magasabbrendű rendszer figyelhető meg a világon mindenben – az egész nem szedhető részekre, minden mindenhez kapcsolódik. Eszerint működik minden jóslásra használt kódrendszer is, mint a Ji-King, a Tarot kártyák, vagy a Symbolon: a választ kérő kapcsolatért folyamodik a mindenséghez, hogy annak egy kicsi részéről tájékoztatást kaphasson. Így bármilyen rendszert alkalmazunk (jól), asztrológiát, kártyákat vagy a „véletlenszerű” eseményekről készített rendszerelemzést, végülis ugyanahhoz a válaszhoz jutunk el.
Az asztrológiai jegyek, házak, vagy a jóslásra használt kártyák egy szimbólumot, vagy több kapcsolódó képet ábrázolnak. Ezeket az archetípusokat soha nem szabad szó szerint értelmezni, hanem inkább meditációs gondolatébresztőként – a szimbólumok a mögöttes tartalomra (ha nem tudat alatt lapuló árnyékra!) hívják fel a figyelmet.
[…]
A lelki érés sokszor hosszú folyamat. A felismerés a legnagyobb mérföldkő, ezután mindenki saját utat talál ahhoz, hogy tapasztalások által jusson el magasabb állomásokhoz. A nagy igazságok felismerésében mélyre nyúló segítséget nyújt például az asztrológia, vagy a Symbolon kártyák alkalmazása – a meditációk során a szimbólumok, a belső megoldások képszerűsége azonnal ismerőssé teszi az addig más nézőpontból megélt történéseket. A mögöttes tartalmak érlelése, az analógiákban gondolkozás életre keltik még a tudat alatt hordozott árnyakat is, de ekkor már könnyebb ezeket értelmezni is, feloldani is. A szerepszemélyiségek akár önálló életet élhetnek, de képzeljük el, hogy előre ismerjük a forgatókönyvet – mi félelmet kelthet akkor egy régen rettegett probléma? Már nem lesz rá szükség, nincsen értelme: régről ismerjük…