Gyerekkoromban sok kaktusz volt otthon. Minden nyáron virágoztak. Anyám gondozta őket. Tudhatott valamit. Mert ahogy megbetegedett, majd meghalt, én locsoltam tovább. Soha többé nem hoztak virágot. Később sorra elpusztultak.

Aztán lettek újabb kaktuszaim. Szerettem őket. Néhány még túl is élte a szeretetemet. De virág az soha nem lett. Feladtam. Örültem, hogy egyáltalán élnek.

A munkahelyemen van pár virág az ablakban. Olyan mindenki-virágai. Mert én már évek óta nem tudtam öntözni őket. Örültem, hogy a mosdóba ki tudok menni a lábam és a túlsúlyom miatt. Kertészkedni szerető kolléganőm gondozta.

Tavaj volt a boltban kaktusz vásár. Vettünk picikét. Kinn volt az erkélyen. Télre bevittem a munkahelyemre, az ablakba. A lakás elég fényszegény itt télen a virágoknak. Körülbelül fél éve már én locsolom a növényeket a szobámban. Tudok már jobban mozogni. Igaz, legtöbbször ezeket is túlöntözöm. De élnek. Az is valami.

Egy hete meglepett a kaktusz. Körben tele lett rózsaszín virágokkal.

Talán már én is tudok valamit?

A kaktusz virága. Szerettem azt a filmet.

Nem az anekdotázás kedvéért irtam le. Csak eszembe jutott, mert az este növénykatalógust nézegettünk. Különleges növényekről. Bár a link a „zőőőőődborsóval” indult.

– Láttál te már weboldalt? Tudod kezelni? Nem olyan egyszerű növényeket nézek. Anyám …
– Sajnálom. A zöldborsót linkelted. Láttál te már weboldalt? Tudsz linkelni?
– -bll
– -bll

Nem baj. Én szeretem a zöldborsót is. -mosoly