Alvó bizonyíték?
Aztán már nem feküdtem vissza. Negyed hat. Fél hat. Melegem volt nagyon. Nekem, aki állandóan fázik. Még nyáron is néha. Kimentem az erkélyre hűsölni. Elszivtam egy cigit. Aztán leültem ide. Írtam, olvastam, zenét hallgattam.
És elkezdtem fázni. Először csak a vastag pólót vettem fel. Aztán becsuktam a konyha ablakát. Ettem valamit. Megittam a maradék teát, persze melegítve, mert fáztam, még zokniban is hideg volt a lábam. Aztán nem bírtam tovább, lefeküdtem. Hetek óta mezítláb alszom. Most magamon hagytam a zoknit. És teljesen körém tekertem a takarót, úgy mint télen szoktam. Aztán elaludtam.
Ugyanilyen melegem volt tegnap este is, miközben várakoztam. Pedig akkor már egyáltalán nem volt olyan dögvész idő a lakásban. Én viszont a hőguta határán éreztem magam. A végén már félmeztelenül ültem az asztalnál, egy vizes konyharuhával a nyakamban. Más meg közben sok kilométerre innen majdnem kellemetlen csipő érzést érzett a bőrén, anélkül, hogy tudtunk volna egymás érzeteiről.
Most gondolkozok, hogy miért volt olyan nagyon melegem hajnalban.
Aludtam. Alvás közben az agy pihen. De persze nem minden része. Valószínűleg inkább csökkentett módban működik. Mert az életfunkciókat irányítani kell valaminek, még ha automatikusan is.
Nem ez volt az első alkalom, hogy én, aki fázok, így ébredek.
Régen, amikor valakivel összebújva aludtam, nem véletlen, hogy nyáron nem szerettem, akkor persze ébredhettem arra, hogy folyik rólam a víz. De most nem. De ezt a meleget (energiát) „szereztem”, „szereznem kellett” valahonnan, mint már többször is. Emlékszem egy téli éjszakára, amikor kabát nékül, pulóver nélkül, egy melegitőnadrágban meg egy pólóban ültem az erkélyre, hogy lehüljek … Az is ugyanilyen körülmények között történt.
Hát ha másnak nem hiszek, akkor az agyam éjszakai munkájának hinnem kell, a francba. Mert álmomban is képes vagyok valamire. Nemcsak ébren, amit sose akarok elhinni, és felhoztam én már minden ellenérvet a szuggesztiótól az autohipnózisig, az archaikus gondolkodástól a placebó hatásig, mindent.
Az alvó agyam fügét mutatott nekem.
Az alvó aggyal lehet pihenni, álmodni, de nem lehet képzelegni.
Ha ezt a bizonyítékot nem hiszem el, akkor tényleg nagyon hülye vagyok …
Joan Baez – Ranger’s command
Joan Baez – Satisfied mind