Az Élet pofonai
Egyszerű, hétköznapi ember vagyok. Semmi különös.
De mint mindenki, néha én is vágynék rá, hogy egy kicsi időre, nagyon kicsire különlegesnek érezzem magam.
Valószínűleg az Életnek az a véleménye, hogy ez nem tesz nekem jót. Mert ilyenkor mindig ad egy pofont, hogy tudjam már, hol is a helyem a világban …
Nem hagyja, hogy elbízzam magam.
Hmm. Ez az utolsó sor, a fogalmazás kicsit „avittas” … Hogy is hangzik ez jobban?
Nem hagyja, hogy újra illúziókat állítsak fel magamban.
Nem lehet okom semmi panaszra. Hisz én kértem ezt az Élettől. Őszinte „szavakat” (azaz átlátható helyzeteket), amikben szembesülök azzal, ha megint ilyen hibás dolgot akarnék tenni.
Nevezhetjük pofonoknak is.
Nem baj. Köszönettel tartozom érte.
Köszönöm, Élet! Szeretlek -mosoly