az érintés értéke
Na ne röhögtess …
Eszébe jutott a sok majom közül egy … Istenem, milyen ostoba. Azt gondolja a nőről, hogy annak másból sem áll az élete, minthogy pasikról és BDSM-ről álmodozzon.
Valószínűleg fel sem merül az agyában, hogy vannak a mindennapok, az összes gonddal, bajjal, mostanában olyan súlyosakkal, hogy örülhet, ha túléli. Már fél éve tart ez a periódus, és még el fog tartani pár hónapig … úgy érzi, hogy minden nap a présben van … amikor felkel és kibújik a jótékony lidércálmok ködéből – jótékonyak, mert nem a valóságról szólnak, legalább az álom ad némi kegyelmet -, akkor … nincs kedve kijönni az ágyból és újra és újra belemászni a présbe, önszántából, mert csinálni kell, meg kell oldani.
És lehetőleg túlélni.
Minden nap nem más, mint harc a túlélésért. Szó szerint. És nem túloz.
BDSM? Pasik?
Na ne röhögtess …
az érintés értéke
próbáltam a virtuális játékot. mindkét oldalról.
amikor szubként játszottam, foglalkoztak a lelkemmel. megfelelően
amikor domina voltam, foglalkoztam a szubom lelkével. megfelelően
egyiket sem élveztem
egy dolog hiányzott belőle: egy húsvér férfi, aki megsimítja a hajam, vagy én megsimogathatom az övét ….
biztos jó dolog az online lélekápolás a virtuális DS-ben. de az érintést semmi nem pótolja
Ez nem Tatjana levele
Köszönöm, kedves Uram, hogy huszonéve minden tüzével szivesen vendégül látna lakhelyén egy kis kényeztetésre. Megtisztelő ez számomra, őszintén mondom.
S nemcsak azért nem élek szives ajánlatával, mert Ön hamvasan fiatal és elég messze lakik. Hanem azért sem, mert
… én még soha nem utaztam egy kilométert sem pasi miatt.
A pasik hozzám szoktak jönni.
póráz és boltajtó
nem volt nyakörvem, sem pórázom, sem gazdám
mégis tudom, milyen az, élni a bizonytalannal, élni boldogság nélkül, csak azzal az apró reménnyel, hogy talán majd egyszer nekem is kinyílik az a boltajtó
paradoxon
évtizedekig kerestem a boldogságot, mert boldogtalannak éreztem magam
évtizedekig kerestem a boldogságot és boldogtalan voltam
amióta nem keresem, boldog vagyok
Az alaptalan hajítófa értéke
Egy hirdetésről jutott eszembe.
Az igényes emberi kapcsolatok alapja a minőségi kommunikáció. Azaz tudok-e úgy valakivel beszélgetni, hogy azt mindketten élvezzük.
Ez a lényeg, nem a sallang, – korbács, bilincs, kényszerfrancia és társai – mert azok már a felépítmény részei.
Ha az alap nincs meg, a felépítmény csak ideig-óráig életképes.
Aztán össze fog omlani.
Ha az élvezetes beszélgetés hiányzik, a legjobb dugás sem ér egy hajítófát se.
Örülök, hogy vannak, akik hasonlóan látják. Még a BDSM-ben is ….
Mérleg az életről
Morc szörnyeteg.
Tudja, hogy annak látja mostanában a környezete. Nem mondják. Csak nagyon ritkán. S már erről is kezdenek leszokni. Mert ha felhozták, robbant. Azt meg talán szeretnék elkerülni. Egy robbanó szörnyeteg még kevésbé viselhető, mint egy morc. Ha ő robban, az nem merül már ki két mondatnyi ká anyázásban. El kell viselni legalább két óra üvöltést.
Igy inkább nem mondják.
Le vannak szarva. Az egész bagázs. Már az sem érdekli, ha mindenki belekerül a szórásba, amikor a repeszdarabok repülnek szerteszét.
Mindig igyekezett normálisan viselkedni mindenkivel. Kedves lenni, megértő. Még akkor is, amikor a kedves mosolytól már vér öntötte el a száját. De még azt sem engedte, hogy kicsurranjon. Ne lássák. Ne bántson meg vele senkit.
A világ legfárasztóbb dolga évtizedekig kedves embernek lenni. És jónak. Bele lehet rokkanni.
Sokkal kényelmesebb a valóság. A morc szörnyeteg.
Évekig írta magában a mérleget. És számolt. Hogy megérte-e. A kedvesség. A másokat megérteni igyekezés.
Amikor kész lett az élete mérlege, ott virított az eredmény. Csak egy szó. NEM. Nem érte meg. Bárhogy viselkedett is, mindig szartak a fejére.
Persze most is azt teszik. De most legalább visszakapják.
Majd a visszanyelt és letörölt könnyek válaszolnak
Mellékszál-életek …
Vajon hogy lehet megélni a szub létet, a legjobb értelemben vett tulajdon szerepét család, gyerekek, munka, baráti kör mellett, mintegy mellékszálon?
Képes-e a „tulajdon” túllépni azon, hogy a tulajdon-lét néha sokkal mélyebb és erősebb érzést generál a lélekben, mint a legnagyobb vanilla-szerelem?
Lehet-e valóban boldog egy szub mellékszál-életben?
Lehet-e úgy hazamenni a családhoz, hogy ők ne szenvedjék meg a mellékszálat, ami óhatatlan elvesz az ő életükből is valamit, ha mást nem, időt …. de elvesz az érzéseket is.
Lehet-e úgy odafeküdni a társ mellé, mintha mi sem történt volna, noha az ember agya máson sem jár, csak a gyönyörben megélt szubmisszió percein, a tulajdon-lét élvezetén?
Lehet?
Biztos, hisz …
Biztos, hogy nem, hisz …
Két válasz, két alternatíva.
Majd a visszanyelt és letörölt könnyek válaszolnak.
visszhang a semmiben
várom
telik a perc, az óra
néha megrezzen a pillanat
megszakad a ritmus, mintha
zökkent volna egyet
egy kerék
várom
az urat, a gazdát
a mindent
az örömet, mit hoz nekem
a fájdalmat is, mert szeretem
őt is
így hát várom
számolom a végenincs perceket
nézem az ajtót
aztán már azt sem
csak lehajtom a fejem
és hallgatom
a meg nem koppanó lépések zaját
amik nincsenek
mert minden lépés
csak a visszahangja
a dobogásnak a szívemben
(2017.04.25. – Varnyu)
Egy modern Boszorkány
A Boszorkány reggel bekapcsolta a tepsifon
helyett az avítt, ócska kütyüt, ami még képes telefonként funkcionálni. És nem akar okoskodni a Boszorkány helyett. Mert azt úgysem szereti.
Ni csak, egy sms. Ki a frász az? Ismeretlen szám, legalábbis a csotrogány készülékben nincs ilyen. Hopp, egy őrült.
“Szia. Mit szólnál ahhoz, ha minden feltétel nélkül szolgálnálak ezután?”
Na ez biztos, hogy a lüke-béka lesz. Más nem írna nekem ilyet reggel éhgyomorra. És másnak nem töröltem ki a telefonszámát, amikor lapátra tettem. – gondolja a Boszorkány. – Na majd este megkérdezem tőle.
“te irtál nekem ma smst?”
“Én. Miért, mástól vártál?”
“nem az a lényeg, hogy kitől vártam, hanem az, hogy ezt ki küldte. mert ismeretlen a szám”
“És mit szólsz a tartalmához?”
“szóhoz se tudok jutni. még mindig sokkban vagyok …”
Nagyon vissza akar kerülni a kunyhómba, a ‘védőszárnyaim’ alá ez a béka …. körülbelül két hónapja még a házasság lehetőségét is megcsillantotta … aztán pár napja meg azt, hogy rájött, belém szeretett. Mennyivel is fiatalabb? Tizenöt évvel. Nem százas.
Dehogynem. Tudja, hogy a ‘férfierőt’ – micsoda szép eufémizmus, azta … a dugásra álló farok, mint férfierő … – tekintve ilyen toleráns és nagylelkű Boszorkányt máshol nem fog találni. És olyat se, aki ennyire jól tud szopni.
Hát igen. A modern Boszorkányoknak már nem elég a varázsolni tudás. Egyéb készségekkel is kell rendelkezniük.
‘Boldogság kapható’
Az életben nincsenek sem győztesek, sem vesztesek. A dolog ennél sokkal árnyaltabb.
Megszületünk, leéljük az életünket, majd meghalunk.
Az életünk alatt periódikusan váltakozhatnak olyan időszakok, amikor hol győztesnek, hol vesztesnek érezzük magunkat.
Az életünk során párhuzamosan is lehetünk győztesek és vesztesek. Az élet egy szeletében aktuálisan győzünk, egy másikban pedig vesztünk. A gyöztes-vesztes állapot lényegében ciklusokban is változhat, de párhuzamosan is létezhet számunkra.
Hogy más épp minek lát minket, az egy teljesen más kérdés. Mert mindenki a saját szűrőjén, a saját értékrendjén keresztül nézi az életet és másokat. Ami neki veszteség, az lehet, hogy nekünk nyereség és persze fordítva is igaz.
Az életben két ‘fix’ pont van, a születésünk és a halálunk. Még az is hozzáállás kérdése, hogy bármelyik végpontot veszteségnek vagy nyereségnek tekintjük.
Az életben a nyertes-vesztes pozíciót nem célszerű csak az anyagi javakban mérni. Jó a pénz, ha van.
De nincs olyan bolt, ahová az lenne kiírva:
‘Boldogság kapható’