Ma azon gondolkoztam, hogy meddig birom még, hogy a beleimet magam után húzom a porban.
Hát egy ideig még biztosan. Mintha egy ruha uszálya lenne mögöttem … á, nem. Azok a beleim, kérem. Nekem mindent birnom kell. És nem is panaszkodhatom, mert mi van, ha épp ezzel irritálok valakit vagy okozok fölösleges aggodalmat … (Nincs olyan csúnya szó a magyar nyelvben, ami ide illene …)

Lin-csi szerint a tökéletességre és teljességre való törekvés a dolgok és érzések legnagyobb gyilkosa.
Egyetértek vele. Az emberi világban semmi nem tökéletes. Teljesen hiábavaló erre törekedni és főleg erről álmodozni. Lin-csi ez kicsit szomorkásan állapította meg. Én már nem. No igen, ő még akkor fiatal ember volt. Én már nem teljesen.

Az is elgondolkodtatott, hogy Lin-csi már tisztában volt vele, hogy mi is az Út. Az igazi. Nem kell semmi különleges és misztikus dolgot keresni. Az Út: reggel felkel az ember, elvégzi a napi teendőit, becsülettel, ahogy tudja, majd estére kellemesen elfáradt és nyugovóra tér. És nem marad min töprengeni.

Az Út maga a hétköznapi élet. Nem kell a dolgot túlbonyolítani.

Lin-csi már mindezekre rájött. De mivel ember ő, és szintén nem tökéletes, még mindig álmodozik néha égi asszonyáról, a mohóság miatt elvesztett mesevilágról.

Ide kizárólag valami horrorisztikus kép illene. Leginkább kiontott belek, felhasított test, függönyként aláhulló, alvadó vér.
Na, keressünk valami szépet és hazugat …

Belek a porban … azok az enyémek! Nem adom senkinek … Mindenki vonszolja a sajátját! Az is az Út része.

Az Élet nem tökéletes és nem mindig könnyű. De mindig szép.