Vörösbe forduló szirmok. Mély, bársonyos vörösbe. Fehérnek születtek, szüzies fehérnek. Teltek az évek.

A fehér szirmok fénnyel teltek meg, áttetszö rózsaszin derengés. Majd egyre erösebb. Gyönyörü rózsaszin virág. Fiatal, harmatos, csodaszép. Ártatlan. Bomlik feslik ki, egyre tovább.

És a börtön. A tömlöc sötétje. Csodát tesz. A virág már sötétlik, bársonyos szirma vörössé vált. Telt, mély szinek. Halk zokogás. Vér csordul a szirmon.

Sötétben, csendben omlanak a könnyek. Már nem zokog tovább.

Csend. Amit csak a láncok halk csendülése tör meg néha. Cseppek csordulnak a falon. Áttetszök, könnyek. Majd vörössé válnak maguk is. Vér csordulás.

Néma gondolat. Jó volt fehérként élni. De jobb vörösként halni meg.

Sorvadt virágszár roppan. Pár csepp még és vége.