Dátumok az életben
Nem vagyok a számmisztika híve. De kétségtelen, hogy vannak bizonyos érdekes dátumok az életemben.
Ma délelőtt már majdnem azon sajnálkoztam, hogy miért nem korábban történt az, ami történt. Aztán gyorsan abbahagytam még az elején. Mindennek megvan az ideje. Isten bőséges adakozó. De nemcsak bőséges, hanem bölcs is. Kivárja azt az időt, amikor az ember igazán tudja már értékelni az ajándékát. Tényleg jobb ezt (és sok mindent) Reá bízni.
Mi lett volna, ha két évvel ezelőtt történik? Semmi. Akkor is július 28. volt. Aznap egy születésnap kapcsán rendeltem egy kétszemélyes vegyestálat és halálra ettük magunkat … Akkor meg sem történhetett volna. A születésnap jelentősége már a múltba vész.
Egy éve ebben az időben néha nem igazán a földön jártam. És épp július 28-án volt alkalmam kipróbálni valamit, amire nagyon vágytam, de rá kellett jönnöm később, hogy ez nem nekem való. Akkor sem lett volna alkalmas.
Tegnap megint július 28. volt. A sors nagy játékos néha a dátumokkal. Legalábbis velem. Nem tudom, mással így van-e.