Édesek
Két szelet csokoládé. Egymás mellett. Édesek. És mások.
Az egyik olyan sötét és tömör, hogy azt hinné az ember, kesernyés íze lesz, ha belekóstol. És amikor szájába vesz egy darabot, megdöbben, hogy édes, mint valami túlvilági gyönyör, és olvad pillanatok alatt a szájban, az aromája meghatározhatatlan, de ilyet csak az angyalok csinálhatnak, más nem képes rá.
A másik világosabb, nem olyan olvadós, de az íze, hajaj, a sűrű tejszín, a karamell karöltve bódítja az ízlelőbimbóit, és van benne valami, valami teljesen egzotikus, mi is az? Egy csipet menta, hűvös, csípős gyönyör.
Kiálmodozza magát a kétféle csokoládéról, ami persze a valóságban messze nem az, de el kell nevezni valahogy, erre a csokoládé a legalkalmasabb, aztán arra gondol, hogy ebben is a világ rosszabbik végére tette a sors.
Vagy nem.
A mindennapos csokoládét is meg lehetne unni.
Még egy ideig folyik az ereiben a zene, ki is írta? Igen, Bob Dylan, és ahogy a fülében zengik az énekesek, az olyan, olyan édes, mint az a bizonyos allegórikus csokoládé, a hangok átjárják a vérét és már maga is olvad tőlük.
Közben ringatózik a zenére és felteszi magának a kérdést, hogy melyik csokoládét választaná, ha újraszületne és egy jótündér megszánná.
Mindkettő édes és finom. Nem választana. Mindet kérné.
———-
Fura. Soha így még nem tetszett meg „olyan”. Hmmm. Főleg nem kettő egymás után. Fekete gyönyörűségek.
Kérés vagy nem-kérés
https://hu.wikipedia.org/wiki/Paradoxon
Érdekes cikk. Érdemes elolvasni.
Idézhetnék belőle részeket és forgathatnám, vághatnám úgy a szöveget, hogy mindenképp az én véleményemet támassza alá. De nem szeretek ilyet csinálni.
Inkább leírom a saját gondolataimat.
Kérhetek-e a szubomtól olyat, ami testileg károsítja? Nem.
Visszaélhetek-e a belém vetett bizalmával egy „játék” kedvéért? Nem.
Kérhetek-e olyat tőle, amit aztán nem kell megtennie, sőt nem is szabad, mert tisztában van vele, hogy én úgysem kérek ilyet ….
Hát itt már kicsit szakadozik a fonalam. Minek kérnék ilyet tőle? Ja, mert hogy tudja, hogy úgysem kérek? Akkor van ennek a nem létező nem-kérésnek tétje?
Persze, hogy nem kérek. Persze, hogy nem állitom olyan meg nem teendő cselekedet elé, amiről tökéletesen tudja, hogy nem kell megtennie, mert nem fogom kérni.
Na most akkor kérem ilyenre vagy nem?
Vagy csak míves szavakkal filozofálgatok a nem létezőről?
Én egy egyszerű lélek vagyok. A szubomtól csak olyat kérek, amit el is várok, hogy megtegyen. És ha nem tesz meg, annak lesz valami következménye. Mert amit én kérek egy szubtól, az teljesen konkrétan mindkettőnk örömét szolgálja. Szó szerint. Nem elvonatkoztatva, nem a magasrendűségben, hanem a valóságban is. Ha nem teszi meg, a nem tevésben van a büntetés: elesik egy örömtől.
A szubom bízik bennem. Hisz bennem. Mert tudja, hogy a kérésem valós és nem értelmetlen.
És semmi köze a paradoxonokhoz. Csak mindkettőnk egyszerű, hétköznapi, mondjuk úgy, hogy pórias öröméhez.
De én csak egy egyszerű lélek vagyok.
Más meg másfajta.
Ez csak az én Utam
A blogot nem azért irom, hogy vitát generáljak, sem azért nem, hogy bárkit megbántsak vele. Mindössze a mai egyik téma emlékeket ébresztett bennem. Ezt akarom megosztani azzal, akit érdekel. Ha senkit nem érdekel, az sem baj.
Volt olyan korszakom, amikor mindent szerettem volna megérteni, kibontani. Mert igen, a kibontás sokszor szolgálja a megértést. A megértés pedig szaporíthatja az ismereteimet a világról, életről, emberekről.
Ez a korszak körülbelül 45 után kezdődött és mintegy tíz évig tartott. Imádtam ülni, gondolkodni, emelezni, következtetéseket levonni, akár magamban, akár egy szűk baráti körben.
Olyan elszánt elemző és kutató tűz égett bennem, hogy még azt is szerettem volna, ha megértem a Windows működését. Kéretik nem nevetni rajtam, mert teljesen komolyan gondoltam. Érdekelt. Hogy milyen részekből áll össze, hogy vezéreli az egyik rész a másikat. És így tovább. Azt mondták, ostoba vagyok, mert az egész Windows működését még a gyártó cég legremekebb szakemberei sem értik teljességében. Mert hogy akkora, hogy azt egy ember agya már nem tudja átfogni. Azért én még reménykedtem, olvastam, gondolkoztam. Majd mikor eljutottam olyan információkig, hogy talán a benne lévő programok, részek, akármik egy hányadát már nem is emberek írják, hanem okos gépek, – nem tudom, valóban így van-e – akkor azt mondtam, hogy ezt feladom. A gépek gyorsaságát az én agyam nem tudja követni, nem arra van kalibrálva.
És átnyergeltem a szimpla mezei felhasználó üzemmódra. Elég az nekem, ha tudom használni …
Közben persze foglalkoztattak a világ nagy kérdései is, az élet és a halál témaköre, az ember cselekedetei mögött húzódó motiváció, a tettek következményei … és még nagyon sok minden ebben a témekörben.
Voltak dolgok, amiket megértettem. És olyanok is, amiket nem.
De arra rájöttem, hogy nem ilyen széles merítésben kéne vizsgálódnom, hanem elég lenne talán önmagammal foglalkozni, a saját eddigi életemet elemezni, hátha leszűrök valami használható tanulságot a hátralévő időre.
Ebben a körben is sok mindenre rájöttem, többek között arra is, hogy mi vezetett engem a BDSM-hez, illetve mik, mert több dolog is volt a múltamban. Örültem, de nem igazán volt már hasznos számomra. Mert a múltat nem lehet megváltoztatni. Nem lehet a szőnyeg alá söpörni. A dolgok visszamenően nem korrigálhatók. Egyszerűbb, ha elfogadom, hogy ilyen vagyok és kész.
A korszak végét az utolsó valóban fontos felismerés jelentette. Rádöbbentem, hogy a sok gondolkodást, elemzést, kibontást abba kellene már hagynom, és arra koncentrálni, hogy élvezzem a mindennapok apró örömeit.
És ne akarjam megváltani a saját világomat se.
Hát ennyit akartam elmondani. Mindenki, aki megtisztelt az elolvasásával, azt kezd vele, amit akar, mert ez kizárólag az én tapasztalatom, nem tanács vagy követendő út másoknak.
Ez csak az én Utam.
volt egy madaram ……………
miért nem tudtam beleszeretni annyira huszonéves koromban???
hiszen nem más, mint a tükörképem. minden. a hétköznapok. a szórakozás. az érzelmek. az indulatok
Mungo Jerry I had a bird ….
köszönöm neked ezt a számot – mondta – mert ez … olyan … gyönyörű .. majdnem .. – nem akarta kimondani, hogy majdnem sírt rajta, egy férfi ne legyen már olyan, ezt tanulta, és inkább azt mondta, hogy borsózott a háta a zenétől
most mondjam meg neki, hogy nekem is? amikor először meghallottam? tudtam, hogy mit érezhetett, szavak nélkül is. hisz azért másoltam fel neki a pendrive-ra. mert ismerem már ezer éve. úgy, mint magamat. se jobban, se kevésbé
miért nem tudtam annyira beleszeretni huszonéves koromban, hogy békében végigéljünk egy életet?????
mert a tükörképei voltunk-vagyunk egymásnak
legtöbbször mindig csak a rosszat láttuk akkor a másikban és nem is rejtettük véka alá a véleményünket.
mert nemcsak a másikban láttuk a rosszat sokkal élesebben, hanem magunkban is. benn a mélyben mindig azt kerestük, én/én miben vagyok hibás????? de ezt akkor még képtelenek voltunk felvállalni. szégyen? hogy annyi minden „rossz” van bennünk? talán annak tartottuk. sőt biztos. és a nyakas fiatal büszkeség még nem engedte, hogy kimondjuk
meg kellett öregedni hozzá, hogy változzon a hozzáállás. és már ne a rosszat keressük a világban, másokban és magunkban, hanem a jót. mert az is van
miért nem tudtam annyira beleszeretni, hogy békén .. az élet végéig ..??? mert az ő szerelmében nem volt hiba. még most is látom a szemében a nyomát
hisz a tükörképei voltunk és vagyunk is egymásnak
mert nem vagyunk nárcisztikusak. se ő, se én. és egy nem-nárcisztikusnak kurva nehéz a saját tükörképébe annyira beleszeretni
már mindegy
Mungo Jerry I had a bird – https: //www.youtube.com/watch?v=RDifvzRUPoc
volt egy madaram ……………
—————
nesze nektek tapasztalat
most bőgni van szükségem
Lolita és a lepkék
Megnéztem a Lolitát. Közel egy év vacillálása után. Hát …
Eddig is nyomott volt a hangulatom ma, de most bukóepülésbe került. Undorít az ilyen téma. Tőlem lehet bármily művészi a könyv, nem olvastam, lehet bármily jó a szinészi alakítás, a rendezés, satöbbi, nekem akkor is hányingerem van az ilyen témától.
A pasi egy idióta volt.
Lolita semmi szánalmat nem érdemelt, mert egy rafkós kis kurva volt fiatal kora ellenére is.
A gaz csábító, aki azt a kis riherongyot magával vitte, egy pedofil állat volt, azt kapta, amit érdemelt. Bár annyi golyó után még elég délcegen dőlt az ágyba.
Jeremy Irons jó szinész, itt is jól játszott, de nekem soha nem volt szimpatikus.
A kis riherongy szintén nagyon jól játszott.
Frank Langella, aki számomra a legemlékezetesebb és legerotikusabb Drakula volt fiatal korában, szintén jó volt a gaz, pedofil csábító szerepében, még akkor is, ha nyitott fürdőköpenyben, lógó fakokkal menekült a pisztolygolyó elől, ami persze a végén azért méltán eltalálta.
Nem érte meg azt a két órát. Jobb lett volna, ha Tom és Jerryt nézek.
Olvastam pár sor Nabokovról is. Tudjam már, hogy ki írta. Azonkívül, hogy író volt, sakkfeladványokat készített, nagy lepkegyűjtő is volt.
Sajnálatos módon a lepkegyűjtés is undorít. Iskolás koromban kellett csinálni. A családban senki nem volt hajlandó rá, hogy ezért állatokat kínozzon. Anyám végül nyakába vette a várost, valahol vett egyet pénzért, hogy ne kapjak egyest.
Olvastam a könyvet. Mármint a Lepkegyűjtőt. Régen. Nem sok könyv volt, amit azért vittem az antikváriumba és adtam el, hogy soha ne olvassam el többé, de az ezek közé tartozott.
Pedig mintha lett volna némi BDSM fílingje, nem?