egy ‘aszociális’ könnyei
Na MOST magányosnak érzem magam. Miből is jött ez? (Ne röhögtess. Egy aszociális szenved a magánytól?) Abból, hogy kinn süt a nap és nyílnak a virágok. És ünnep van. Nekem meg eszembe jutottak a gyerekkori Húsvétok. A nagy család, akikkel akkor éltem. Ilyenkor már anyám nagyban főzött. Én nekikezdtem enni a húsvéti sonkát tojással, kalácccsal. (Ne kínlódj. Mindjárt fogsz enni újra sonkát, tojással. Tegnap megfőzted. Ugyan már … az nem olyan … mint rég. Semmi sem olyan, mint akkor volt …)
Nagyszombat. Holnap lesz a feltámadás. Húsvét vasárnap. (Mit jelentett neked akkor a húsvét vasárnap? Azt, hogy reggel, ébredés után kimehetsz a kertbe és keresheted a csokikat a fűben. Hol foglalkoztál te még akkor azzal, hogy mi is az a feltámadás? Sehol.) Kussolj már, hiszen akkor még gyerek voltam … Mit kellett volna csinálnom?)
Jó lenne, ha most itt lenne mellettem valaki. (Ki? Magad sem tudod. Az a bajod, hogy hiányzik az elveszett gyerekkor.) Hiányoznak a szüleim. A nagyszüleim. Minden.
Minden.
Ilyen, amikor egy ‘aszociális’ sír Nagyszombaton.