ülök napok óta és a Konyhafőnök korábbi részeit nézem. szórakoztató, humoros, ötletes.

közben néha megnézem a híreket itt-ott. na az minden, csak nem üdítő. na mindegy. nem tudok ellene tenni semmit. csak imátkozni szoktam.

ülök és szellőztetek. és látom, hogy a gyerek apja épp az ablak előtt megy egy motorral. biztos benéz.

nem nézett. na most érzem a magányt. pedig csak nagyon ritkán szoktam. szerencsére. de szilveszter előtt általában elő szokott jönni. mert itt van számomra az igazi számvetés ideje. mit tettem jól és mit rosszul. melyik lista hosszabb? mit mulasztottam el? mert az az egyik legnagyobb bűn a saját szememben.
a mit tettem jól lista rövidke a másik kettőhöz képest …

gyerekkoromban sose értettem meg, hogy apa miért ment el minden szilveszter estéjén a templomba a csöndes hálaadásra. hát már értem. lehet, hogy párszor mi is voltunk vele, de az nekem gyerekként unalmas volt. furcsáltam, hogy neki nem. hát már nem furcsa.

nekem nem elég egy szilveszter délutáni hálaadás. nekem napok kellenek az elszámoláshoz. magammal.

közben szaladnak bennem a gondolatok, ötletek. csináljak szokásos hidegtálat? minek? magamnak? ugyanmár. fölös munka lenne. meg tudom én azt a sonkát enni kenyérrel is szendvicsnek. virslit se hozattam. nem is kell. mustárom se nagyon van. az se baj. nincs malachúsom, lencsém se. az se kell. nem az ételektől függ a jövő évi szerencse. és ha húsra vagyok éhes, van csirke alkatrész a fagyóban. ja hogy azt nem lehetne főzni. mert elkaparja a szerencsét. ugyanmár …. tényleg nem ezen múlik. tudom, hogy népszokás. de annyira sulykolják, hogy mit szabad enni és mit nem, hogy az már nekem lassan babona szinten van.

majd eszek, amit találok. van pár maradék főtt kaja is a fagyóban. legfeljebb kieszem azt.

és közben hálát adok Istennek, hogy nekem van. másnak még ennyi sincsen manapság …

ez az igazi Hálaadásom. értelek már, apa. és szeretlek. amíg csak élek.