CARL GUSTAV JUNG

(Kesswil, Svájc, 1875. július 26. – Küsnacht, Svájc, 1961. június 6.) svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus.

Életútja

Carl Gustav Jung 1875. július 26-án született született Kessvillben, Svájcban. Apja református lelkész, ezáltal keresztény kulturális hagyományban nött fel. Anyja egy lelkész lánya volt, akit instabilitás és misztikusság jellemzett. Jung anyjának misztikus irányultságát örökölte. Jungot gyermekkorában meggyötörték szüleinek veszekedései, emiatt mély bizalmatlanságot fejlesztett ki a nökkel szemben és ambivalensen viszonyult az anyjához. Jung gyerekkorában képes volt teljesen eltérö benyomásokat tenni az öt ismerökre, pl.: egyszer lenyügözönek tartották, máskor csendesnek.

Jung családja Baselbe költözött Jung négyéves korában és 11 éves korától odajárt iskolába. Késöbb a baseli egyetemre jelentkezett azzal a céllal, hogy archeológus lesz. Ám kiderült, hogy nem tanítanak archeológiát azon az egyetemen és családja szükös anyagi körülményei miatt nem mehetett el máshová tanulni, ezért az orvosi hivatást választotta.

1900-ban megszerezte orvosi képesítését és egy véletlen, Krafft-Ebing pszichiátriai könyve akadályozta meg abban, hogy beálljon katonaorvosnak. A pszichiátriától megkaphatta azt, amire szüksége volt: objektív tudományosságot és szabad teret a miszticizmussal kapcsolatban. Filozófiai érdeklödéssel is rendelkezett, olvasta például Kanttól A tiszta ész kritikáját. Spirituális érdeklödésének kielégítésére a keleti-nyugati tradíciókhoz fordult, olvasott pl.: Eckhart mestertöl, az egyiptomi Holtak Könyvéböl, a kínai Ji Kingböl. Doktori disszertációját az okkult jelenségek pszichológiájából szerezte.

Orvosi vizsgái elvégzése után Eugen Bleuler asszisztense lett a burghölzi pszichiátriai kórházban, Zürichben. (Eugen Bleuler (1857-1939) együtt tanult Charcot-tal és a skizofrénia szakértöjeként volt ismert.) Bleuler révén az 1900-as évek elejére burghölzli kiemelkedö kutatóközponttá vált, külföldröl is érkeztek orvosok, hogy láthassák a pszichés betegségek kezelésének és diagnózisának legújabb eredményeit.

Jung 1902-ben eltöltött egy szemesztert a Salpetriere pszichiátriai központban, ahol Janet pszichopatológiai elöadásait hallgatta. 1903-ban elvette feleségül Emma Rauschenbachot, akitöl házassága alatt öt gyereke született. 1905-ben a Zürichi Egyetemen kinevezték pszichiátriai orvosprofesszorrá. Nem sokkal azután, hogy Bleulerhez szegödött, felkérték, hogy tartson elöadást munkatársainak Sigmund Freud Álomfejtés címü müvéröl.

Jung Bleuler kérésére szóasszociációs vizsgálatokat végzett. Ez a következ?öt jelenti: megkérte a kísérleti személyeket, hogy a bemutatott szavakra az elsö eszükbe jutó szóval reagáljanak. Jung leírta a válaszukat, valamint a válaszadásig eltelt idöt (ez a latenciaidö). Jung szerint ha valaki az átlagosnál lassabban ad választ egy szónál, akkor az különleges jelentöséggel bír az egyén számára és az elfojtás által a tudattalanban tartózkodik, ilyenek pl.: a komplexusok.

A szóasszociációs vizsgálatok eredményei egyértelmüen beleilletek Freud elméletébe, ami nagy dilemma elé állította Jungot: Vajon felvállalja, hogy freudi analitikusként kockára tegye akadémiai karrierjét (Freud nem volt elismert akadémikusi körökben) vagy Freudra való hivatkozás nélkül jelentesse meg az eredményeit? Az elöbbi mellett döntött, nyíltan kiállt Freud mellett.

1906-ban Freud és Jung levelezni kezdtek, ami 1913-ig tartott. 1907-ben személyesen is találkoztak, nagyon jól kijöttek egymással (13 órán át folyamatosan beszélgettek), bár céljaik eltéröek voltak. Freud a pszichoanalízis nem zsidó terjesztöjét látta Jungban, míg Jung apafiguraként tekintett Freudra. Jung nem értett egyet Freuddal a szexualitás hangsúlyozásában és késöbb ez vezetett barátságuk felbomlásához. Jung igyekezett a freudi libidó fogalmának kiterjesztésére, hogy az általános lelki energiát jelentsen és ne csupán a szexuális hajtóerök gyüjtöneve legyen. Nála a libidó a szexuális energián túl magába foglalta az agressziót, a szerzési késztetést, a szellemi eröfeszítést, a kíváncsiságot is.

1909-ben Jung elhagyta a burghölzi pszichiátriai kórházat, mivel magánpraxisa szépen növekedett. Páciensei klasszikus elmebetegek, azaz pszichotikusok voltak; Freud nem vizsgált ilyen súlyos eseteket, ö csak neurózisokkal foglalkozott. Jung 1912-ben egy amerikai elöadókörúton olyan elöadást tartott, amelyben mellözte a gyermekkori szexualitást, az Ödipusz-komplexust, a freudi értelemben vett libidót; újradefiniálta a libidó fogalmát.

Jung pszichoanalízise többeknek tetszett, mint Freudé.
1913-ban lemondott a zürichi egyetem instruktori állásáról és idejét az írásnak, az utazásnak, a magánpraxisának és a kutatásnak szentelte. Ebben az évben szakadt el véglegesen Freudtól és a pszichoanalízistöl, lemondott a Nemzetközi Pszichoanalitkus Szövetség elnöki tisztjéröl. Jung saját elméletét – jelezvén a pszichoanalízistöl való eltérést – analitikus pszichológiának, illetve komplex pszichológiának nevezte.
1923-ban Bollingenben megkezdte a Torony építését. Olyan lakhelyet akart építeni magának, mely kifejezte legbensöbb gondolatait és megfelelt az ember ösi érzéseinek.

Az 1940-es évek közepén két infarktusa is volt, ezért 1947-ben visszavonult Bollingeni tornyába. 1957-ben Aniela Jafféval elkezdett dolgozni az Emlékek, álmok, gondolatok cím?ü önéletrajzi munkáján. 1961. június 6-án halt meg küsnachti otthonában.

Munkahelyek, kinevezések, jelentösebb események

1890-töl Bleuler segédje a burghölzi pszichiátriai kórházban
1905-ben pszichiátriai orvosprofesszorrá nevezik ki a Zürichi Egyetemen
1908-ban részt vett Bécsben az Elsö Pszichoanalitikai Kongresszuson
1909-ben Freud és Ferenczy társaságában Amerikába utazott, ahol elöadásokat tartottak a Clark Egyetemen
1910-ben a Nemzetközi Pszichoanalitikus Szövetség elnökévé választották
1933-ban az Általnános Pszichoterápiás Társaság elnökévé választották
1933-ban magántanárként elöadásokat kezdett tartani a Zürichi Müszaki Föiskolán
1943-ban a tanszékvezetö lett a Bázeli Egyetem orvosi lélektani tanszékén 1948-ban hozzájárult a zürichi C. G. Jung Intézet megalapításához

Müvei

Hét beszéd a halottakról (1916)
Az analitikus pszichológia (1916)
Pszichológiai típusok (Psychologische Typen) (1921)
Az aranyvirág titka (Das Geheimnis der goldenen blüte) (1928)
A személyiség kialakulása (1932)
A libidó szimbólumai és változásai (Wandlungen und Symbole der Libido) (1932)
A jelenkor lélekproblémája (Zur gegenwärtigen Lge der Psychoterapie) (1934)
A diktátorok lélektana (Diagnose der Diktatoren) (1939)
Pszichológia és vallás (Psychologie und Religion) (1940)
Válasz Jób könyvére (Antwort an Hiob) (1952)
Mysterium Coniunctionis (1956)
Aión. Adalékok a mély-én jelképiségéhez (Aion. Beitrage zur Symbolik des Selbst) (1956)
Emlékek, álmok, gondolatok (Erinnerungen, Träume, Gedanken) (1957)
Egy modern mítosz (1958)
Jó és a rossz az analitikus pszichológiában (Gut und böse in der analytischen Psychologie) (1959)
Az ember és szimbólumai (1960)
A lélektani típusok általános leírása (Allgemeine Beschreibung der Typen) (1988)
Bevezetés a tudattalan pszichológiájába (Über die Psychologie des Unbewussten) (1990)
A nyugati és a keleti vallások lélektanáról (2005)

C. G. Jung analitikus pszichológiája

Pszichológiai típusok (ektopszichés funkciók)

Ha a libidó kívülröl irányított, extraverzióról; ha belülröl, introverzióról beszélünk. Ezek általános beállítottsági típusok, amelyekkel születésünktöl fogva rendelkezünk, így lényegében megváltoztathatatlanok. Az introvertrált személyiség a belsö, szubjektív ideák alapján alakul ki, míg az extravertrált az objektív világ, tárgyak és emberek hatása alatt áll. Az introvertrált önállóságra törekszik, míg az extravertráltnak szüksége van másokra. Mindkét típus jelen van minden emberben, de általában csak az egyik dominál.

Van egy tanmese, ami ezt jól szemlélteti: Az introvertrált és az extravertrált sétálni mennek. Találnak egy kastélyt. Extrovertrált: Menjünk be, nézzük meg mi van itt! Introvertrált: Nem hiszem, hogy be szabad mennünk ide. Veszélyes is lehet. Végül bemennek. Az extrovertrált felderíti a terepet, bejárja az egész kastélyt. Az introvertrált megáll egy könyvekkel teli szobában és elkezd olvasni. Extrovertrált: Menjünk haza, nincs itt semmi érdekes, csak pár poros könyv! Introvertrált: Maradjunk még, ezek a könyvek nagyon érdekesek és milyen régiek!
A történet végére az introvertráltból extravertrált és az extravertráltból introvertrált lesz.

A tudat és a tudattalan kiegészítik egymást, ha a tudat introvertrált, a tudat extravertrált és fordítva. A beállítottsági típusokon belül négyféle pszichológiai funkció létezik az ektopszichés funkciók (azaz a környezethez való alkalmazkodás) alapján:
1, racionális típusok: gondolkodó – érzö,
2, irracionális típusok: érzékelö – intuitív. Az egyes funkciók dominanciája elnyomja a többit, ezáltal azok a tudattalanban fognak munkálni; tehát az 1. dominál, 2. a tudattalanban dolgozik.

A következö típusok léteznek:
– extravertrált gondolkodó,
– extravertrált érzö,
– extravertrált érzékelö,
– extravertrált intuitív,
– introvertrált gondolkodó,
– introvertrált érzö,
– introvertrált érzékelö,
– introvertrált intuitív.

A személyiség fejlödése magával hozhatja a tudattalan funkciók kiteljesedését. A legföbb ellentét az alcsoportokon belül mutatható ki, pl.: ha a gondolkodás a legfejlettebb, akkor az érzelmei a leggyengébbek.

A föfunkció a tudat müködését határozza meg. A segédfunkció kiegészíti a föfunkciót az ellentétes alcsoportból (ha a föfunkció racionális, akkor ez irracionális). Az inferioris funkciók a tudattalan müködését jellemzik. Lássuk például az extravertrált gondolkodót! Ez esetben a tudat beállítódása (föfunkció): extravertrált gondolkodó, tudattalan (inferioris funkció): introvertrált érzö, segédfunkció: érzékelés vagy intuíció.

A pszichikum önszabályozó rendszer, az ellentétek egyensúlyára épül. Az egyensúlyt az adja, hogy az ellentétek kiegészítik egymást. A tudattalan és a tudatos egyformán fontos. A tudatot egy fénycsóvához lehetne hasonlítani, mely által csak azt látjuk, amire odavilágítottunk. Terápia során fontos a tudatos és a tudattalan integrálása, a tudatattalant is be kell engedni a tudatosba, nem csak fordítva.

Endopszichés funkciók

Az endopszichés funkciók az ember belsö világát jellemzik. Az endopszichés funkciókon belül különbözö rétegeket különítünk el. Az endopszichés funkciók kívülröl befefelé haladva:
Emlékezet: tudatos, minden ember számára hozzáférhetö, Freudnál ez a rész a tudatelöttes (legkülsö réteg)
Ektopszichés funkciók szubjektív összetevöi: önkényes, szubjektív, egyéni
Indulatok, affektusok: az egyén még tudja kontrollálni magát
Invázió: a tudattalan tartalom eluralkodik a személyen, „elveszti az eszét”, kontrollt veszít
Egyéni tudattalan: azok az elfojtott érzések, vágyak, fantáziák, amelyet az egyén átélt és megtanulta, hogy ezeket nem szabad tudatosítani, tartalmait a komplexusok alkotják
Kollektív tudattalan

A kollektív tudattalan

A kollektív tudattalan tartalmai olyan tartalmak, amelyek az emberekhez tartoznak örökletesen, tehát nem az egyéni élet eseményei töltik fel. (Ez nem jelenti azt, hogy vannak öröklött tartalmak!) Az archaikus elme úgy van preformálva, hogy bizonyos módon dolgozza fel az információkat. Az álmok, hallucinációk, téveseszmék gyakran vallásos tartalmúak, ezeknek a szerkezeti elemei hasonlóak ahhoz, amit a mítoszokban lehet találni (pl.: pokoljárás).

Az emberi elmében vannak olyan strukturális jellemzök, amelyek meghatározzák, hogy a formák milyen alakot öltenek. Ezek az archetípusok. Pl.: Egy rossz életperiódus utazásként jelenik meg az álomban, ami hasonló az összes nép mitológiájában megtalálható alvilág bejárásával. Freud a folyón való átkelést a születés szimbólumának tartotta. Ezeknek a közös archetípusok azért léteznek, mert az emberiségnek van egy közös tapasztalata: életröl, halálról, istenröl, anyáról, apáról, születésröl, jóról, gonoszról (ezek mind archetípusok példái). Ezeknek az ösképeknek a használatával tudunk megküzdeni, bizonyos élethelyzetekben bizonyos megoldási formába rendezik a dolgokat.

Az archetípusok gyakran szimbólumokban jelennek meg, de nem minden tudattalan megnyilvánulást kell szimbolikusan értelmezni. Az archetípusok aktiválódásakor az embert érzelmileg megrendült, felkavart érzések töltik el, ez a teremtménység érzése, amikor az egyén rájön, hogy milyen kis része ö a világnak és ezáltal mennyire kiszolgáltatott. A vallásos megtérések hátterében gyakran ez a teremtménység érzés áll.

A kollektív tudattalan archetípusai, a személyiséget meghatározó archetípusok

Persona

A latin persona mint az ógörög proszópon szó fordítása azt a maszkot jelentette, amelyet a színészek öltöttek fel, hogy eljátszanak egy szerepet. A persona szerepszemélyiséget jelent, minden ember egoja kialakít egy olyan személyiségrészt, amivel érintkezik a többiekkel. Ennek a résznek vannak tudatos és tudattalan részei is. Egy personánk van, de több szerepben is szerepelünk, pl.: anya, dolgozó nö, valamilyen párt tagja, az egyházközösség tagja, stb … Ha nem lenne personank, nem tudnánk társas kapcsolatokat kialakítani. A persona szoros kapcsolatban áll az árnyékkal (lásd késöbb). A személyiség inflációja a personával való azonosulást jelenti. Ez komoly veszélyforrás lehet, pl.: ha valaki magas munkahelyi státusszal rendelkezik és teljesen azonosul a personájával, akkor a munkahely elvesztése depresszióhoz vezethet.

Árnyék

Az árnyék egy autonóm részszemélyiség, a személyiség alsóbbrendü része, a personával ellentétes tartalmak gyüjtöhelye (kompenzatív jelleg). Az árnyék megjelenhet álomban, pl.: a társadalmilag magasra emelkedett emberek álmaiban ellentétes tartalmak: koldus, szegény. Az álomban való megjelenéskor az árnyék azonos nemü az álmodóval.Az árnyék lehet projekció (saját elfogadhatatlan énrészeinket kivetítjük másokra) is, pl.: a homofóbia látens homoszexualitást takar. Az árnyék nem minden esetben jelent negatív tartalmat, pl.: a bünözök árnyéka jó (ez a fehér árnyék), a personajuk gonosz; pörgös ember árnyéka csendes. Az árnyék minél inkább elfojtásra kerül, annál sötétebb, eröszakosabb lesz.

Az anima és az animus

Az anima és az animus az ellentétes nem belsö tudattalan képviselöje. Tehát az anima a férfiben élö nö, az animus a nöben élö férfi (a férfiak is képesek nöiesen viselkedni és a nök is tudnak férfiasan viselkedni). Ez teszi lehetövé, hogy megtaláljuk a párunkat, ezért érezzük úgy, hogy a másikat ösidök óta ismerjük. Ha megtaláljuk azt az embert aki, az animánkat/ animusunkat képezi, szerelmesek leszünk belé. Ez a partnerideál projekciója (kivetítése). Pozitív megjelenési formája pl. Dante Beatricéje, aki segít a pokol megjárásában. Negatív megjelenési formája pl. a görög mitológiai szirének, a német hagyományban Loreley. Mindkettönek megvannak a belsö fejlödési stádiumai, amelyek küls?leg is megjelennek, pl.: egy éretlen animussal rendelkezö nö olyan férfit választ, ami megfelel az animusának. Ugyanez vonatkozik az animára is, pl.: a bibliai Éva és Szüz Mária (hiányzik a szexualitás) fejletlen anima, Mona Lisa fejlett anima.

Selbst

A Selbst a személyiség központi archetípusa, nem lehet lefordítani, de elterjedt a mély-én fordítás. Ez a személyiség központjának és totalitásának kifejez?je. Megjelenési formája a mandala, a teljesség szimbóluma.
Ez az Imago Dei, az isten képe bennünk, ezáltal fel tudjuk venni istennel a kapcsolatot, ez az „istenérzékelés szerve”.
Az emberi élet célja a Selbsttel való kapcsolat kiépítése, a hozzá való eljutás. Kb. 40 éves kortól jut el az ember a Selbstjének megismeréséhez. A Selbst és annak szimbólumai isten archetípusát alkotják. Egy patológiásan vallásos ember éretlen Selbsttel rendelkezik.

Az individuációs processzus

Az individuáció a személyiség kibontakozását jelenti. Olyan, mint egy egyéni mítosz, a belsö alakok mitológiai formákat öltenek (a kollektív tudattalan müködése ilyen), változás: belsö utazás. Ebben a folyamatban a cél az alszemélyiségek integrálása. A személyiségfejlödés az ego-Selbst tengelyen mozog, elöször az árnyékkal szembesülünk, aztán az animussal/ animával, végül pedig a Selbsttel. (nem mindenki jut el ide).

Régen a vallás biztosította ezt a fejlödést, ma a pszichoterápia (de nem lehet siettetni a folyamatot, csak segíteni lehet). Egyedül is el lehet jutni a Selbsthez, ha az ember egészséges lelkileg.

Az individuációs processzus kicsit jobban részletezve: Az ember 40-es éveinek közepe táján gyakori az életközepi válság. Ez azt jelent, hogy az ember már elért mindent, amit akart: munkát, gyereket, boldogságot; és megfogalmazódik benne a kérdés, hogy: Mi van ezután? Ekkor kezd el foglalkozni olyan témákkal, hogy mi a helye a világban. Ez a szembesülés neurotikus tünetekkel jár, amiket fel kell dolgoznia, ha nem akar hasadt állapotban élni. Az élet második felében szembesül a tudattalannal, visszavonja a projekciókat (árnyék, anima, animus), integrálja a lélektani folyamatokat. Elöször az árnyékkal szembesül, aztán az animussal/ animával, végül pedig a Selbsttel.

A komplexus-elmélet

A komplexus kifejezést Jung alkotta meg.
A komplexus megoldatlan belsö ill. külsö konfliktusok következtében fellépö disszociáció következménye, a tudattal összeférhetetlen lelki tartalmakból áll, ezek a lelki tartalmak erös emocionális töltéssel bírnak; megzavarják a normális pszichés energiaáramlást, miközben pici, kellemetlen élmények energiatöltetével növelik saját energiájukat. Tömören: minden megoldatlan tudattalan érzelmi töltés. A jungi pszichoterápiában az egyén komplexusainak feldolgoztatásakor központi jelentöségü az álomanalízis.

Komplexusfélelem: Az ember igyekszik saját komplexusait elhárítani.
Én-komplexus: az ÉN-funkciókat, az irányultságunkat, a mozgásba hozható emlékeink összességét tartalmazza, „kvázi tudatos komplexus”.
A személyiség legföbb komplexusa, magához asszimilálja az észlelt dolgokat, pl.: könnyen meghalljuk, ha saját keresztnevünk elhangzik a társaságban, azonnal odafigyelünk. Komplexusfélelem: Az ember igyekszik saját komplexusait elhárítani.

Szinkronicitás

A mások által hagyományosan leírt három jelenségen túl (ezek: idö, tér, okság) létezik egy negyedik, ez a szinkronicitás. Szinkron jelenségekröl akkor beszélünk, ha valamilyen külsö esemény és egy belsö (archetipikus) esemény véletlen módon egybeesik, egy idöben jelenik meg. Erre példa: meghal egy ember és megáll az óra a halottas szobában. Ezek a jelenségek vonatkozhatnak életre, halálra, születésre, szerelemre, stb… (ezek archetípusok). Akkor tapasztal az ember szinkronicitást, amikor szoros kötödés alakul ki vagy szünik meg közte és egy másik ember között. Pl.: szerelmesek egy idöben ugyanazt álmodják. A szinkronicitás elvén alapul a telepátia, az asztrológia, a Ji King és az UFO-jelenség is. Az ókori égi látomások feltünöen hasonlítanak az UFO-jelenségre, ez a mi korunk által alkotott változata a Messiás várásának.

A jungi álomfejtés

Jung szerint az egymás utáni álmokat álomsorozatokként kell elemezni, ahogy a tudat tudatfolyamatot alkot, úgy a tudattalan is. Az álmok feladata, hogy kompenzálják a tudatos részt, hogy fennmaradjon az egyensúly (kompenzatív jellegü).
Az álom egy belsö színház, aminek a tudattalan a rendezöje, minden szereplö egy-egy személyiségrészünket képezi. Jung szerint az álom prospektív (elörejelzö) szereppel rendelkezhet, egyfajta intuíció a jövöröl. Itt megmutatkozik misztikus gondolkodása (Freud ezzel ellentétben azt állította, hogy az álom a múltról szól).

Jung megkülönböztetett hétköznapi álmokat és archetipikus álmokat. Utóbbiak föleg kritikus élethelyzetekben jellemzöek, nagyon megmozgatják az embert, mindig mitológiai tartalmúak. Álomfejtéskor az álomban található szimbólumok megfejtése nem ad megoldást az álom jelentésére. Jung tanítványainak azt mondta, hogy tanulják meg a mítoszokat, szimbólumokat, aztán felejtsék el öket. Egy egyén álmának elemzésekor fontos a szimbólumok jelentésének figyelembe vétele mellett az egyénnel szóasszociációs vizsgálatot végezni, hogy kiderüljön, az egyénnek személyesen mit jelentenek azok a tartalmak, amelyek megjelentek az álmában.

Jung jelentösége és hatása

Jung a neurózist a kreativitás egy formájának, vagyis nagy emberi teljesítménynek tartotta, ezáltal a lélek mozgásban van, meg akarja oldani a problémát. Jung által legitimmé vált, hogy az embernek vannak spirituális igényei.
Jungot tekinthetjük a transzperszonális pszichológia (határterületet képez a tudomány és az ezoterika között.) kiindulási pontjának, bár a transzperszonális pszchológia müvelüi Jungot nem ismerik el.
A pasztorálpszichológia (egyházi lélekgondozás) Jungtól ered.

Források
Thorne, B.M.; Henley, T. B. (2000) A pszichológia története. Budapest: Glória
Köváry Zoltán személyiséglélektan II. elöadása C. G. Jungról (SZTE, Pszichológia Tanszék)
http://bagolykonyvkottabolt.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=273
http://www.ekultura.hu/mutat.php?cid=1296
http://www.szexualpszichologia.hu/felnottkor.htm
http://www.gdf-ri.hu/targy/filo/jungApa.htm
http://landrea.digitalnet.hu/jung.htm
http://art.pte.hu/muveszetterapia/download/trixler/jung.ppt

https://hu.wikipedia.org/wiki/Carl_Gustav_Jung