Fáj, nagyon fáj ….

– Ne, kérlek, ne … nagyon fáj! – nyüsziti a nő halkan.

– Kérlek, neee ….

De hiába. A férfi a könyörgés ellenére, vagy épp annál jobban, egyre erősebben szoritja, markolja a nő ölét, szemérmét, keze satuként fogja a nagyajkakat, bele-belecsip időnként, ami úgy hat a nőre, mintha ezer éles szúrós dolog döfné át kegyetlenül a gyenge bőrt. Hiába könyörög, eredmény nélkül rimánkodik, ezzel csak azt éri el, hogy a férfi ujjai mind erősebben szoritják, szinte már tépik az ölét.

– Kérlek, kérlek … fáj… – sirja el magát a nő. De hiába a könnyek, minden hiába.

Már nem is nyüszit, hangja erősebb, sikoltana a fájdalomtól, ha nem aludna még valaki a lakásban. Legalább sikithatna, tán akkor könnyebb lenne. De erre sincs módja. Keze tétován tolná el magától az erőszaktevőt, de bele-belemarkol inkább a levegőbe fájdalmában, a györtő, kegyetlen kezet még eltolni sem meri, másik kezével a férfi hátát simogatja … pedig olyan jó lenne belemarkolni a férfi bőrébe, körmével végighasitani a hátat, amig apró vércseppek nem gyöngyöznének a férfi bőrén.

De ez elképzelhetetlen. Még arra sincs belső lelki engedélye, hogy eltolja magától a kezet, ami gátlástalanul kinozza tovább. És csak simogat-simogat, már nincs teljesen magánál, automataként jár a tenyere a férfi hátán, mégis érzi kinzója bőrének bársonyát …

…………………………….

Reggel van, mindjárt csörög a telefon, ami mindig hétkor ébreszt. A nő álmosan másik oldalára fordul, odabújik a meleg férfitest ölelésébe. Ez a reggeli rituálé. Telefonébresztő után még két szundi, addig belefészkeli magát a férfi karjába.

A férfi átöleli, gyengéden simogatni kezdi a derekát, majd keze egyre lentebbre téved, már az ölét keresik az ujjai … finoman megérinti a nőt, a lágy, egyre nedvesedő redőket kényezteti.

A nő felizgul, a férfi ujjait önkéntelenül is a hüvelye felé irányitja és azt suttogja:

– Most ott simogasd, ott olyan jó.

A férfi simogatja, ujjai, mint egy lepkeszárny finom érintése, a nő kivánja, egyre jobban kivánja ….

………………………………

Tovább simogatja a férfi hátát, abban a balga reményben, hogy kinzója megkönyörül rajta. Iszonyatosan fáj már az öle, könnyei ömlenek, sir és könyörög tovább, hasztalan.

Aztán a férfi elveszi a kezét a meggyötört öléből. A nő megkönnyebbül, pattanásig feszült izmai elernyednek …

Jaj, ne – gondolja a nő, amikor a férfi keze a mellét keresi. Mellbimbója reggel sokkal érzékenyebb. Nem akarja, hogy a mellét is … Hiú remény. A férfi megsimitja a mellbimbóját, majd a simitás egyre erősödik, már nem simogatás, kőkemény szoritás az. Szoritja az érzékeny bimbót, húzza, csavarja …

A nő szájából már halk sikoltás tör elő. Ezt nem lehet kibirni, annyira fáj, annyira fáj, nem is lehet mihez hasonlitani az érzést, soha azelőtt, hogy ezzel a férfival nem találkozott, soha nem érzett ilyen kint, ilyen viselhetetlen fájdalmat ….

És már nem kér … könyörög inkább.

– Könyörgök, neeeee, nagyon fáj!! Nagyon fááááj!!

És minden maradék méltóságát feladva-elveszitve sirja:

– Bocsáss meg, Uram, könyörgöm, jó leszek!! Jó leszek!! Nem birom már tovább …

A nő könnyei már a párnára folynak, a sirástól orra már teljesen eldugult, alig kap levegőt …

………………………………

A nő egyre jobban nedves, öle már tüzel, a férfi ujjai szakértő módon keresik gyönyörét, nedves hüvelyébe csúsznak, majd újra ki és a hüvely bemenetét simogatják. És már itt is a kéj, átfut a nő testén, hullámokban, mintha tenger ringatná, a végtelen őstenger, minden életnek, minden gyönyörnek forrása …

A nő szeméből könny csordul ki, csodálatos volt ….

A kéz még az ölében pihen, tudja a férfi, hogy a nő szereti, ha orgazmus után még tenyerével finoman fogja, markolja ölét, mint tulajdonos a vagyonát.

Aztán a gyengéd, kéjt adó kéz hirtelen megváltozik. A gyönyör eszközéből pillanatok alatt szadista kinzóvá válik …. és a nő már sikolt, azt sem bánja, ha meghallják …. csak legyen már vége, legyen már vége….

– Bocsáss meg, Uram, jó leszek, ne haragudj rám!

Csak legyen már vége, csak legyen már vége…

Csak sose legyen vége, gondolja a nő a fájdalom lázas ködével agyán, sose legyen vége. Már nem tudom, hogy a fájdalomba pusztulok-e bele, vagy abba, ha már nem érzem a fájdalmat, ha már nem érzem az erejét, nem érzem a mindenek fölötti hatalmát magam felett …

A féfi felül, megszabadul alsóneműjétől, a nő lába közé térdel. Durván lerángatja a nőről a nadrágot és a bugyit, de csak a csipőjéről húzza le, a térdéig. Felemeli a nő lábait, nem is valami gyengéden és behatol a nő ölébe, himvesszője kitölti a sikos hüvelyt, ujjai a szeméremajkakat húzzák szét. A nő torkában mély nyögés kel, már nem nyüszit, nem sikit, mély, szinte ősasszonyi-ősállati nyögések, amelyek minden lökésre felmorrannak, mintha két vadállat üzekedne az erdőben …. Már nem is emberek tán, a homo sapienst rég maguk mögött hagyták, elmerülnek a mindent elsöprő szeretkezés évmilliós rituáléjában …

A nő már nemcsak saját testében, lelkében, agyában érzi a közelgő orgazmus robbanását. Nem. Teste-lelke már csak része a férfinak, agya összekapcsolódott a férfi agyával és saját érzékeivel érzi már a férfi közelgő ejakulációját. És a kirobbanás pillanatában a férfi gyönyöre a nő testében, a nő agyában is hullámokat vet.

Egy lettek. Egy Egész.

………………………………….

A telefon ismét szundit jelez. Kelni kell, gondolja a nő. Öle fáj, sajog, bugyiját alig birja felvenni, még az is fájdalmat okoz, hogy az a hűs anyag az érzékeny, meggyötört húshoz ér, amely most élő sebként lüktet. A nő kimegy a fürdőszobába, végigszenvedi a pisilést – most még az is fájdalmas – hideg vizes szivaccsal hűsiti a fájó részt. Majd kenőcsöt vesz elő, óvatosan bekeni combhajlatát, mert még ott is fáj …..

………………………………….

– Drága, ha ma mész a városba, hozzál már egy ilyen Nivea Soft krémet, mert lassan elfogy. – mondja a nő. – Ezzel szoktam bekenni a combhajlatom, ha az izzadtság miatt kidörzsöli a bugyi.

– Jó, Drága, veszek, ha lesz. – mondja a férfi.

………………………………….

Miért? – ez jár a nő agyában. Miért jó ez nekem?

És nem talál rá magyarázatot, már lassan két éve. Csak azt tudja, hogy imádja a férfit.

(én)

(2009.05.15)