Évek óta időnként törlök. Mindent, ami feleslegesnek tűnik, ami elvesztette a fontosságát. Vagy kidobom. A szemétbe.
Valamit meg őrzök, mint a hülye … Régen azt terveztem, hogy majd, később, talán publikus lehet. Akarnám én még ezt? El bírnám viselni, hogy mások csámcsogjanak rajta, hogy milyen tökéletes volt az agymosás? Odaadnám tanulságul a világnak, hogy lám, ilyen a vakszerelem, így tegyetek vagy így ne, ha nem akartok bolondot csinálni magatokból?

Nem akarom. Nem is fogom megtenni.

Akkor meg minek van ott??? Hiába nem látja senki. Épp elég, hogy én tudom: ott van.

Egy méltatlan szerelem. Egy méltatlan ember. Ostoba mementó. Nincs bocsánat. Ennek ellenére bocsássak meg a szavaknak, amiket leírtam?

Hogy adjak felmentést magamnak, hogy ezt, épp ezt még mindig őrzöm???
Sehogy. Kukába vele. Oda, ahová már évek óta való. A szemétbe.