Gyengéd szadista
– Akkor mondhatjuk azt, hogyha Jancsó nem csinálta volna meg azt a katasztrofálisan szar filmjét, akkor most mi nem ülnénk itt kézenfogva?
– Én azért nem így mondanám, Drága. Az emberben vannak ösztönök, amik kielégülésre törekszenek. Lehet, hogy enélkül is találkoztunk volna -mosoly
– Jó. Akkor fordítsuk meg. Jancsó az örökbecsű alkotásával, a Szegénylegényekkel nagyban segitette találkozásunkat -mosoly
Délután órákat feküdt a nő mellett, mesélt neki a világról, messze tájakról, amit a másik sose látott. S valószinűleg soha nem is fogja látni saját szemével. Közben átölelte és finom kézzel simogatta az asszony haját, karját, arcát … órákig és nem pihenve. Babusgatta, mintha a karja ölelésében fekvő nő gyermek lenne. Vajon milyen hormonok, milyen ösztönök működtek …
Éjjel lucskos öllel, endorfinban úszó aggyal, kiáltva jelezné az asszony, hogy fáj. Nagyon fáj. Sikolya néma. Száján a férfi szája, a fájdalom hangját csókjába fojtja. Közben a nő teste az orgazmus gyönyörébe rándul … sokszor … sokszor.
Aztán megpihennek. Védelmet keres a meleg karokban. Lassan álomba szenderül. Utolsó hang, amit az ébrenlét peremén még meghall, az a kielégült szadista csendes nevetése.
– Köszönöm, Drága.
– Én köszönöm, Drága.
Utolsó gondolat az álom előtt: micsoda izgató kombináció … egy gyengéd szadista …
(2012.09.17.)