Halott érzelemek roncsai kisértenek
hetek óta, kósza kisértetként
duruzsolnak fülembe: menj, menj …
Tétován állok és nem tudom,
mit tegyek. Őrlődök magamban,
mint imamalom a hengeren,
rajta szavak s ha megforgatod,
imává válik s repül a széllel.
Gondolataim is ilyenek.
Forognak, pörögnek, s én
is forgok velük, értelem nincs
forgásom tengelyén.
Csak a gondolat, valami tétova
vágy: menjek, ne menjek.
S mennék, de lábam nehéz.
Valami visszatart. Mert érzem,
halott érzelmek roncsai ezek
s tenger mélyére kellene
merülnöm, hogy elérjem.
Találnék rozsdás emléket,
éleset, hasitót. Óvatalan
kezemet felsértik, óvatlan
lelkemet újra rongyokká
tépnék. Örömem nem lenne,
csak könnyem és bánatom.
Halott érzelmek roncsai …
nem kell megkeresni őket.