Hamisgulyás
Nincs még olyan késő, hogy ne főzzek levest, ha arra vagyok éhes, ugye? Nincs. Még csak háromnegyed tizenegy. De nem akarok zacskós levest csinálni.
Főzök hamisgulyást. Egy krumpli, egy kis hagyma, pirospaprika, egy leveskocka, hogy legyen valami íze, egy marék tarhonya, és kész.
Na meg persze a köménymag. Ha nem tenék bele, semmi gulyás ize nem lenne. Huncut dolog ez a hamisgulyás. Megkóstol az ember belőle egy kanállal, már érzi a gulyás illatát, ízét … aztán meg semmi. Hol ebből a hús? Sehol. Ez hamis. Irtam már egyzser vagy kétszer a hamisgulyás kapcsán blogot. Főzés közben. Vajon miért ihlet meg engem? A hamissága miatt. Mert olyan, mint az élet, egyszerre valódi és hamis, mert az ize az gulyás, de nincs benne hús …
A köménymagtól ilyen. Milyen fura … a köménymag átbassza a világot. És olyan, mintha minden valódi lenne. Pedig nem az.
Igen, nincs jó kedvem. De hogy konkrétan miért, azt nem tudnám megmondani. Persze fel tudnék sorolni minimum tíz okot, de azok tegnap is megvoltak és tegnapelőtt is. Tehát nem azok az okok. Csak úgy van ez az egész.
Épp olyan, mint a hamisgulyás. Az íze jó (most kóstoltam meg), de mégsem hús.
Nem baj. Kislábassal főzök, megeszem, elfogy, elmúlik. Mint minden.