A kollektív tudattalan archetípusai, a személyiséget meghatározó archetípusok

Persona

A latin persona mint az ógörög proszópon szó fordítása azt a maszkot jelentette, amelyet a színészek öltöttek fel, hogy eljátszanak egy szerepet.
A persona szerepszemélyiséget jelent, minden ember egoja kialakít egy olyan személyiségrészt, amivel érintkezik a többiekkel. Ennek a résznek vannak tudatos és tudattalan részei is.
Egy personánk van, de több szerepben is szerepelünk, pl.: anya, dolgozó nõ, valamilyen párt tagja, az egyházközösség tagja, stb… Ha nem lenne personank, nem tudnánk társas kapcsolatokat kialakítani.
A persona szoros kapcsolatban áll az árnyékkal (lásd késõbb).
A személyiség inflációja a personával való azonosulást jelenti. Ez komoly veszélyforrás lehet, pl.: ha valaki magas munkahelyi státusszal rendelkezik és teljesen azonosul a personájával, akkor a munkahely elvesztése depresszióhoz vezethet.

Árnyék

Az árnyék egy autonóm részszemélyiség, a személyiség alsóbbrendû része, a personával ellentétes tartalmak gyûjtõhelye (kompenzatív jelleg).
Az árnyék megjelenhet álomban, pl.: a társadalmilag magasra emelkedett emberek álmaiban ellentétes tartalmak: koldus, szegény. Az álomban való megjelenéskor az árnyék azonos nemû az álmodóval.Az árnyék lehet projekció (saját elfogadhatatlan énrészeinket kivetítjük másokra) is, pl.: a homofóbia látens homoszexualitást takar.
Az árnyék nem minden esetben jelent negatív tartalmat, pl.: a bûnözõk árnyéka jó (ez a fehér árnyék), a personajuk gonosz; pörgõs ember árnyéka csendes.
Az árnyék minél inkább elfojtásra kerül, annál sötétebb, erõszakosabb lesz.

Az anima és az animus

Az anima és az animus az ellentétes nem belsõ tudattalan képviselõje. Tehát az anima a férfiben élõ nõ, az animus a nõben élõ férfi (a férfiak is képesek nõiesen viselkedni és a nõk is tudnak férfiasan viselkedni). Ez teszi lehetõvé, hogy megtaláljuk a párunkat, ezért érezzük úgy, hogy a másikat õsidõk óta ismerjük.
Ha megtaláljuk azt az embert aki, az animánkat/ animusunkat képezi, szerelmesek leszünk belé. Ez a partnerideál projekciója (kivetítése).
Pozitív megjelenési formája pl. Dante Beatricéje, aki segít a pokol megjárásában. Negatív megjelenési formája pl. a görög mitológiai szirének, a német hagyományban Loreley. Mindkettõnek megvannak a belsõ fejlõdési stádiumai, amelyek külsõleg is megjelennek, pl.: egy éretlen animussal rendelkezõ nõ olyan férfit választ, ami megfelel az animusának. Ugyanez vonatkozik az animára is, pl.: a bibliai Éva és Szûz Mária (hiányzik a szexualitás) fejletlen anima, Mona Lisa fejlett anima.

Selbst

A Selbst a személyiség központi archetípusa, nem lehet lefordítani, de elterjedt a mély-én fordítás. Ez a személyiség központjának és totalitásának kifejezõje.
Megjelenési formája a mandala, a teljesség szimbóluma.
Ez az Imago Dei, az isten képe bennünk, ezáltal fel tudjuk venni istennel a kapcsolatot, ez az „istenérzékelés szerve”.
Az emberi élet célja a Selbsttel való kapcsolat kiépítése, a hozzá való eljutás. Kb. 40 éves kortól jut el az ember a Selbstjének megismeréséhez. A Selbst és annak szimbólumai isten archetípusát alkotják. Egy patológiásan vallásos ember éretlen Selbsttel rendelkezik.

Az individuációs processzus

Az individuáció a személyiség kibontakozását jelenti.
Olyan, mint egy egyéni mítosz, a belsõ alakok mitológiai formákat öltenek (a kollektív tudattalan mûködése ilyen), változás: belsõ utazás. Ebben a folyamatban a cél az alszemélyiségek integrálása.
A személyiségfejlõdés az ego-Selbst tengelyen mozog, elõször az árnyékkal szembesülünk, aztán az animussal/ animával, végül pedig a Selbsttel. (nem mindenki jut el ide).
Régen a vallás biztosította ezt a fejlõdést, ma a pszichoterápia (de nem lehet siettetni a folyamatot, csak segíteni lehet). Egyedül is el lehet jutni a Selbsthez, ha az ember egészséges lelkileg.
Az individuációs processzus kicsit jobban részletezve: Az ember 40-es éveinek közepe táján gyakori az életközepi válság. Ez azt jelent, hogy az ember már elért mindent, amit akart: munkát, gyereket, boldogságot; és megfogalmazódik benne a kérdés, hogy: Mi van ezután? Ekkor kezd el foglalkozni olyan témákkal, hogy mi a helye a világban.
Ez a szembesülés neurotikus tünetekkel jár, amiket fel kell dolgoznia, ha nem akar hasadt állapotban élni. Az élet második felében szembesül a tudattalannal, visszavonja a projekciókat (árnyék, anima, animus), integrálja a lélektani folyamatokat. Elõször az árnyékkal szembesül, aztán az animussal/ animával, végül pedig a Selbsttel.

———————————-

A fentieket C.G.Jung irta…. Szerintem – bár ki vagyok én, hogy róla véleményt mondjak…. – nagyon okos ember volt.