Harminchatezer szellem
A Betegek Városa
Bent a város szürke lakói céltalanul ődöngtek utcáikon, tereiken, parkjaikban, meredten bámultak házaik ablakai mögül. Náluk éppen fordítva volt minden, mint az igazi városokban. Ott szédítő, lázas iparkodás mindenfelé, itt bénultság, jeges félelem, csendesség.
A szereplők bágyadt, ferde pillantásokat vetettek egymásra, találgatták, kire mi vár. A pavilonok fekvőhelyekel voltak tele, nem mind állt föl többé, aki egyszer elhevert a helyén.
– Az eltévelyedett taoisták, akik a halhatatlanságot hajszolják, mit szólnak ehhez? Ebben a városban nem bölcseleti kérdés az elmúlás. Ez itt egy halálgyár! Tökéletesebben nem működhet semmiféle emberi találmány – legyintett Lin-csi gondolatban a taoisták varázskonyháira, cinóber labdacsaira. De a tengődő városlakókon végigtekintve, a tudód gyógyászat leleményeire is. A főzetekre, a gyantába, viaszba hempergetett golyócskákra, a hideg boros és meleg boros kúrákra a majom órájában, a szeszes dörzsölésekre az ökör órájában, a fürdőkre, az égetésre, a szurkálásra és az összes többi másra.
A test harminchatezer szellemét nem uralhatja az emberi akarat.
Az ifjú Lin-csi vándorlásai
Életem nagy részében láttam a Betegek városát … én voltam az, sokadmagammal, aki mindent megpróbált, a kollégáim, az orvosok a gyógyszerekkel, injekciókkal, masszázzsal, fizikiterápiával, kicsi és nagy műtétettel, mindennel, amit csak az egyetem „varázs konyhájában” megtanultunk.
De tisztában vagyunk vele, hogy néha hiába bármi erőfeszítés, még a legheroikusabb is, a test harminchatezer szellemét a mi akaratunk sem uralhatja …
De minden „hiábavaló” küzdelem ellenére az Élet mégis szép. Mert soha semmi küzdelmünk nem hiábavaló …
Ez nem a Betegek háza. Ez egy gyönyörűség, az virágokkal övezett ajtó, ami egy titkos kertbe vezet … Évek óta látom néha magam előtt. Nem ezt, hanem valami ilyesfélét … Próbáltam már képet keresni róla, de soha nem sikerült olyat találni, mint ami a fantáziámban megjelent.