Egy terhes anya két gyermeket hord a méhében.
Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis szkeptikus".
A szkeptikus azt kérdezi: Te hiszel a születés utáni életben?
Hát persze. – mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
Hülyeség! – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
Pillanatnyilag még nem tudom, – mondja a kis hívő – de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!
Nonszensz, lehetetlen! – mondja a szkeptikus. – Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. – mondja a kis hívő.
Soha sem fog működni! – véli a kis szkeptikus. – Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek!
Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, – mondja a kis hívő – de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!
Anya?! Te hiszel egy anyában? Hol van? – kérdezi a kis szkeptikus.
Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! – válaszolja a kis hívő.
Mire a kis szkeptikus: Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra. – Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! – mondja aztán halkan – Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!